2010. január 31., vasárnap

Csirkemelles, zöldséges pizza



Hozzávalók:

25 dkg fagyasztott mexikói zöldségkeverék, 20 dkg brokkoli, 1 szál póréhagyma, 20 dkg mozzarella, kevés paprikakrém, 25 dkg csirkemell, 10 dkg gomba, 1 evőkanál ketchup, 1 húsleveskocka, só, bors


A csirkemellet megfűszerezzük és mindkét oldalát kissé átsütjük. A zöldségeket néhány perc alatt lobogó vízben puhára főzzük, majd leszűrjük és lecsöpögtetjük. A ketchupot, a mustárt és a paprikakrémet jól összekeverjük, majd felhígítsuk az 1 dl vízben feloldott húsleveskockával. Ezt a szószt pizzatésztára kenjük és szórjuk rá a lecsepegtetett zöldséget, meg a vékony csíkokra vágott csirkemellet.
Néhány percre tegyük lobogó vízbe a rózsáira szedett brokkolit is és ezeket is helyezzük a pizzára a póréhagyma karikákkal együtt. Tegyük a sütőbe 10 percre a pizzát, ezután szórjuk meg a reszelt sajttal és tegyük vissza a sütőbe, addig amíg a sajt szépen ráolvad.



Pizza tészta

Hozzávalók:
50 dkg liszt, 3 evőkanál olívaolaj, 1 teáskanál só, 1 csomag szárított élesztő, teáskanál cukor, kb. 3 dl víz
Elkészítése:
A langyos vízben feloldjuk az élesztőt, elkeverjük a cukorral és 1 kanál liszttel. A lisztet elkeverjük a sóval. Az élesztős-cukros vizet dolgozzuk össze a liszttel úgy, hogy sima tésztát kapjunk. Fedjük le konyharuhával, és hagyjuk állni szobahőmérsékleten kb. 30 percet, amíg szépen megdagad.

Nincsenek megjegyzések:

Pástétom lestyánnal és aszalt szilvával

Hozzávalók: 20 dkg sertés májkrém, 5 dkg vaj, pár szál friss lestyánlevél, 2-3 szem aszalt szilva (elhagyható), só, bors, friss baget...