2010. augusztus 9., hétfő

Pityókafesztivál 2010- Csíkszereda


 
Erdélyi Konyha főboszorkái által, válogatott disznyóságokból kotyvasztott, bűbájjal fűszerezett, bikkfaszénen ércüstben rotyogtatott zöldfuszulykás pityókatokán


Fel turbózva 50 literes üstbe :)
Hozzávalók: 20 dkg füstölt tarja, 60 dkg zöldbab (konzerv is lehet), 40 dkg burgonya, 8 dkg kolozsvári (húsos) szalonna, 1 póréhagyma (10 cm hosszú), 1 késhegynyi fokhagymakrém, 2 dl tejföl, só.
Elkészítése: A nagyon száraz füstölt húst előző nap áztassuk be. Egyébként vágjuk kockára, és a durvára vágott póréhagymával együtt tegyük a bográcsba, amelyben előzetesen kissé kiolvasztottuk a kockára vágott szalonnát. Öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje és főzzük a húst félpuhára. Ekkor tegyük bele a kockára vágott burgonyát, fokhagymakrémet, majd 15 perc múlva a konzerv zöldbabot. Egészítsük ki még kevés vízzel és forraljuk össze, sózzunk utána, ha szükséges. Tálalás előtt keverjük bele a tejfölt. Ha friss zöldbabbal készítjük, akkor még a burgonya előtt tegyük bele a bográcsba.

Alíz az Erdélyi konyha főszerkesztője bővebben beszámol itt! 
Enélkül nem indul :)
Alíz oktatja a fiúkat...vajon mire???

Beállt a sor, viszik mint a cukrot.
Emléklap

Megjelent az első szakácskönyvünk amelyet a Corvin Kiadó adott ki, kapható az újságárusoknál. Bővebben a könyvről Edó-nál olvashattok.

6 megjegyzés:

Edó írta...

Igen,és a fenti képen a főboszorkák,akik ezt művelték:))Szuper volt!

Bianka írta...

Megint egy tök jó program :) nagyon jó nektek

Juci írta...

Mikor és hol?

Nyárády Károly írta...

Nekem a fakanalas hölgy tetszik a legjobban. A pasik csak vigyorognak hozzá, de nem is csoda. Akkora lapáttal a kezében bárki káros tud lenni a kotnyeleskedők szépségére. :-))
Hát csajok, Ti tudjátok, hogyan kell ezt csinálni!
Disznyóság, turbós pityóka, egy nagy fakanalas boszi, kőkemény szakemberek (szaknők) asszisztenciájával. Mi kellene még?
Nekem egy bögre (turbós)pityóka a varázsüstből! Bikkfaszenen melegítve!!!
Ajjaj!

Alíz, Erdélyből írta...

Karesz: ez roppant hizelgő rám nézve. Amúgy a következő "jelenésünk" - remélem - a Parajdi Töltöttkáposzta Fesztiválon lesz. Azt már meg is fogjuk hirdetni a blogokon - mert már ideje, hogy erre is egy rendszert kitaláljunk - majd ott szivesen látunk egy tányérnyi echte erdélyi boszorka főztre. :)))

Nyárády Károly írta...

Kedves Alíz, nagyon szépen megkérlek, "Ne vígy minket a kísértésbe!"
Szabadíts meg (inkább)a kilóktól!
Mert Nálad van a fakanál, és tied a dicsőség!
Igaz, hogy ezt meg lehet oldani másképpen is!
Például egyszer nyomás, két kört szaladni gyorsan mindenkinek, magas térdemeléssel. Vesszenek a kalóriák, és aztán irány Parajd!
Éljenek a Szakácsnők!