2011. november 11., péntek

Muszaka padlizsánnal



Hozzávalók:

50 dkg krumplit héjában megfőzünk, 2 padlizsán centis szeletekre vágjuk, 3 db. paradicsom felszeletelve, zöldpaprika , 50 dkg darált sertéshús, 1 fej hagyma apróra vágva, 2 gerezd préselt fokhagyma, 2 dl paradicsomlé, kevés olaj, 2 evőkanál reszelt emmentáli sajt, liszt, só, bors, bazsalikom, kakukkfű, petrezselyem.

Elkészítése:
A padlizsánt forró olajban mindkét oldalát aranysárgára sütjük. Ezt követően a hagymát is megpirítjuk egy kevés olajban, rádobjuk a húst erősen megpirítom (10 perc), hozzáadjuk a fokhagymát, a zöldpaprikát, az apróra vágott petrezselyemzöldet, sót, borsot, egy kevés bazsalikomot és kakukkfüvet, a paradicsomlét és további öt percig kis lángon pároljuk.
A besamelmártáshoz 5 dkg vajat felhevítjük, elkeverjük benne a 2 evőkanál lisztet, majd 5 dl tejjel csomómentesre keverjük. Sózzuk, borsozzuk, szerecsendióval ízesítjük, és jól összefőzzük. Ha langyosra hűlt, elkeverünk benne egy tojást.
Kiolajozunk egy nem túl nagy tűzálló tálat, az aljára lerakjuk a burgonyakarikák és a padlizsán felét, rásimítjuk paradicsomos ragut, megismételjük amíg a hozzávalókból tart, végül kissé egymásra csúsztatva, a 3 felkarikázott paradicsom.
Leöntjük a besamel mártással és reszelt trappistával megszórjuk, előmelegített sütőben, 30 perc alatt készre sütjük. 

2 megjegyzés:

Éva írta...

Nagyon jól néz ki guszta, biztosan finom ! Jól néz ki az új blogruhád is!

María írta...

Nagyon finom lehet. Neked nem itta az olajat a padlizsán? Egyszer készítettem rakott padlizsánt, amikor elősütöttem a szeleteket, rettenetes mennyiségű olajat szívott magába. Aztán nem győztem a kész ételről leszedni a kinyomkodott olajat. Pedig amúgy finom volt!