2012. április 18., szerda

Brokkolis csirkemelltekercs tzaziki salátával


Hozzávalók:
8 nagyobb szelet csirkemell, 20 dkg brokkoli, 3 tojás, zsemlemorzsa , liszt, só, bors, olaj a sütéshez
Elkészítése:
A csirkemell szeleteket kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, és egy kicsit állni hagyjuk. Közben elkészítjük a tölteléket. Ehhez egy kevés sós vízben puhára főzzük a brokkolit, leszűrjük, és hagyjuk teljesen kihűlni. Minden csirkemellszelet közepére helyezünk 2-3 brokkolirózsát és szorosan feltekerjük. A tekercs két végét fogvájóval vagy hústűvel megtűzzük. Ezután a szokásos módon bepanírozzuk a töltött csirkemelleket, és forró olajban szép pirosra sütjük. Ha mindegyik kisült, a felszeleteléssel várjunk pár percet, amíg egy kicsit lehűl.
Tzatziki saláta hozzávalók: 2 kígyóuborka, 4 gerezd fokhagyma, 2 dl joghurt, só, kapor
Elkészítése: A kígyóuborkát meghámozzuk, lereszeljük és besózzuk, majd hagyjuk állni fél órát. Amikor levet eresztett, kinyomkodjuk és összekeverjük a joghurttal. Hozzáadjuk az áttört fokhagymát és az apróra vágott kaprot,  összekeverjük és 1 órára a hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek. A tzatziki saláta kínálható előételként és húsfélékhez is kiváló.

8 megjegyzés:

Katalin írta...

Nagyon guszta a tekercsed, szépek a színeid :)

Illéskrisz Konyhája írta...

Ó, de jól néz ki!

María írta...

Nagyon mutatós, és biztosan nagyon finom volt!! Imádnám :)!!

Vicuska írta...

Tavaszias, szép és finom!!! Nagyon kedvelem a különböző módon töltött mindenfajta töltött húsokat, feldobja az ételt, finom, változatos!

Emi írta...

Imádnivalóan néz ki a tekercs! És nagyon szeretem a tzatzikit! Nekem való ebéd lenne:)

Jutka írta...

Köszönöm Nektek :)

Barbi írta...

Nagyon szép és nagyon finom!! Az új profilképed is tetszik! :)

sedith írta...

Nyami-nyamm! :):):)

Sertésbélszín gombaszósszal

Hozzávalók (4 személyre): 2 kisebb sertésbélszín, só, bors, 5 dkg vaj; a gombaszószhoz: 25 dkg gomba, 2 hagyma, 5 dkg vaj, 1 dl tej...