2012. március 30., péntek

Mustáros bárányborda fokhagymás zöldbabbal


Hozzávalók:
1 egész bárányborda, 5 dkg vaj, 2 kanál mustár, só, bors.
A zöldbabhoz: 40 dkg zöldbab (fagyasztott is lehet), 4-5 gerezd fokhagyma, só, 1 evőkanál vaj.
Elkészítése:
Előkészítjük a báránybordát: óvatosan, egy éles kés segítségével lefejtjük a húsról a faggyús részeket, majd feldaraboljuk a bordákat. A bordák között kissé bevagdossuk a húst. A húst sózzuk, borsozzuk, majd felhevített serpenyőbe tesszük a vajat és a báránybordák mindkét felét, kérget képezve, 1-2 percig sütjük. A báránybordákat a húsos felével felfelé tepsibe helyezzük és mustárral vékonyan bekenjük. Előmelegített sütőben puhára sütjük. Krumplipürével és zöldbabbal tálaljuk.
A babok száras végét levágjuk, alaposan megmossuk, lecsepegtetjük, konyhai papírtörlővel szárítjuk. Egy serpenyőben a vajat megolvasztjuk, beletesszük az egész babokat, hozzáadjuk a felszeletelt fokhagymát, sózzuk, frissen őrölt borsot hintünk rá és néhány perc alatt pároljuk (nem kell teljesen puhára párolni, inkább roppanós legyen). 
Néhány hagymakarikát forró olajban megsütöttem és azzal tálaltam.

2012. március 28., szerda

Bárányragu

Hozzávalók: 
60-70 dkg bárányhús, 1 nagyobb fej hagyma, 10-10 dkg sárgarépa, fehérrépa és zeller, 3 gerezd fokhagyma, 2 babérlevél, kevés liszt, 1 dl paradicsomlé, 1 dl tejföl, olívaolaj, só, bors, 1 csokor petrezselyem
      Elkészítése:
      Az olajat felhevítjük és megpirítjuk benne a finomra vágott hagymát. A bárányhúst megtisztítjuk a faggyútól,  kockára vágjuk és a hagymához adjuk. Sózzuk, borsozzuk, beledobjuk a babérleveleket is. Hozzáadjuk a karikára vágott sárga és fehérrépát,  az apróra vágott zellert. Beletesszük a zúzott fokhagymát, és az így összeállt zöldséges húst erősebb tűzön kavargatva jól lepirítjuk. Amikor a hús már megpuhult, kevés liszttel megszórjuk, azzal is lepirítjuk, majd a paradicsomlével feleresztjük. Ha van friss petrezselyemzöldünk, azt finomra vágjuk, és meghintsük vele a húst. A zöld fűszerekkel összefőzzük, belekavarjuk a tejfölt és krumplikörettel, rizzsel vagy tésztával tálaljuk.

2012. március 27., kedd

Tejföles bárányleves


Hozzávalók: 
1 kg csontos bárány- vagy juhhús, báránymáj, 10 dkg füstölt szalonna, 10 dkg karalábé, 2 sárgarépa, 2 petrezselyem vagy zeller gyökér, 1 dl tejföl, 1 kanál liszt, 1 tojássárgája, 1 csokor petrezselyem, paprika, bors, só, ecet vagy citromlé.
Elkészítése: 
A húst hideg vízbe feltesszük főni és mikor jól kiforraltuk, kicseréljük rajta a vizet. Felöntjük hideg vízzel, az apróra vágott szalonnát is hozzátesszük. Addig főzzük, míg a hús kezd leválni a csontokról, ekkor beletesszük a májat is és puhára főzzük. Szűrjük le, a húst kicsontoljuk, a májat is kockázzuk fel. A tojássárgát a tejföllel és a liszttel elkavarjuk, egy kevés forró levest kavarunk hozzá, megszórjuk a  paprikával. Szép simára keverjük, és a levest besűrítjük vele. A húsokat és a zöldségeket visszatesszük a levesbe, utánízesítjük sóval, borssal és citromlével.

2012. március 23., péntek

Újhagymás sült tarja

Hódít az újhagyma, az egyik kedvenc tavaszi csemegénk. Már Csíkban is kapható a piacon..nagyon gyakran vásárolok. 

Hozzávalók:
6 szelet tarja(nyakkaraj), mustár, flekken fűszerkeverék vagy só, bors, olaj, 1-2 csokor újhagyma, 3 gerezd fokhagyma
Elkészítése:
A tarja szeleteket megkenjük mustárral, befűszerezzük a flekken fűszerkeverékkel, sózzuk,  borsozzuk és belehelyezzük egy edénybe. A hússzeletek közé hagyma- és fokhagyma szeleteket helyezünk és a végén annyi étolajat öntünk rá, amennyi ellepi. Lezárjuk az edényt és a hűtőben pihentetjük egy éjszakát. Másnap a bepácolt hússzeleteket a hagymákkal és az olajjal egy tepsibe helyezzük, lefödjük és puhára sütjük (tűpróba), majd a födőt levesszük és kissé lepirítjuk. Krumplikörettel, savanyúsággal vagy friss salátával tálaljuk.

Böjtös tojásleves

Nagymamám gyakran főzte ezt a levest, főleg nyáron mikor sok volt a tojás. Egyik kedvencünk volt, nagyon hamar elkészíthető és finom is.

Hozzávalók:
személyenként 2 tojás, 2-3 evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt, 1 fej hagyma, darált piros paprika, 1-2 babérlevél, só, bors, 1 evőkanál ecet, házi ételízesítő, tejföl.
Elkészítése:
Az olajon megpirítjuk a lisztet, amikor már elért egy kellemes világosbarna színt, akkor rádobjuk az apróra vágott hagymát, kissé megfonnyasztjuk, megszórjuk a paprikával és rögtön felöntjük hideg vízzel. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a babérlevelet és az ecetet. Óvatosan, egyesével beleengedjük a tojásokat a zubogó levesbe és alacsonyabb hőfokon kb. 10 perc alatt készre főzzük. Tejföllel tálaljuk.

Újhagymás-gombás paradicsomszósz

A spagetti az egyik kedvenc tésztám, mindegy hogy milyen szósz van hozzá, vagy csak zöldség...  bármilyen módon készítjük is el, mindig ellenállhatatlanul finom.  

Hozzávalók:
1 csokor újhagyma, 30 dkg gomba, 40 dkg friss pradicsom vagy paradicsomkonzerv, 2-3 gerezd fokhagyma, olíva olaj, bazsalikom, só, bors, reszelt sajt.
Elkészítése:
Egy fazékba vizet öntünk, hozzáadunk kevés sót és kifőzzük a spagettit.
Egy serpenyőbe forrósítunk két kanál olívaolajat, rádobjuk az apróra vágott újhagymát, a felszeletelt gombát, majd  hozzáadjuk a zúzott fokhagymát. A paradicsomot forró vízbe rakjuk pár percig, így a héja könnyebben lejön, hámozzuk meg majd turmixoljuk és öntsük a hagymára, ízesítjük sóval, borssal és addig keverjük, míg a paradicsom szósszá nem válik. Kevés friss bazsalikomot apróra vágunk, majd a szószhoz kavarjuk. A spagettit szedjük tányérra, merjünk rá szószt, majd szórjuk meg reszelt sajttal és forrón tálaljuk.



2012. március 22., csütörtök

Újhagymás-retek-saláta recept


Hozzávalók:
25 dkg hónapos retek, 1 kígyóuborka, 3 szál újhagyma , 15 dkg majonéz, 1 db citrom, 2 evőkanál mustár, 2 evőkanál fehérbor, 1 tojás , őrölt fehér bors, só
Elkészítése:
A retket megtisztítjuk és az uborkával együtt karikára vágjuk. Az újhagymát felaprítjuk. Keverőtálba tesszük a majonézt, sóval, szűrt citromlével, őrölt fehér borssal, mustárral, fehérborral ízesítjük és habverővel simára keverjük. Az öntetet külön tálaljuk vagy a zöldségekkel óvatosan összekeverjük, majd hűtőszekrénybe tesszük. Bármilyen sült húshoz kiváló köret, de önmagában is nagyon finom.

Bárány csorba


Hozzávalók:
60 dkg báránycomb, 20 dkg zöldbab, 1 nagy fej hagyma, 3 sárgarépa, 1 zeller, 1 paszternák, 5 dkg vaj, lestyán, citromlé, só, bors; a t
álaláshoz: tejföl

Elkészítése: 
A báránycombot egy nagy fazékba helyezzük, adjunk hozzá vizet, sót és borsot ízlés szerint. Fedjük be a fazekat és főzzük alacsony lángon, kb. egy fél óra hosszat. Adhatunk még hozzá 1-2 csésze vizet, ha a leves túl vastag lett. Egy nagy serpenyőben melegítsük fel a vajat, adjuk hozzá az apróra vágott hagymát, sárgarépát, paszternákot és zellert. Pároljuk meg, amíg félig puha lesz. Tegyük a levesbe a zöldbabot és az apróra vágott lestyánt majd készre főzzük. A citromlével, sóval és borssal ízesítjük. Tálaljuk a kicsontozott hússal, és tetőzzük 1-2 evőkanál tejföllel.
Tipp: szárnyashúsból is elkészíthető.

2012. március 19., hétfő

Újhagymás túróval és májjal töltött gomba

Hozzávalók a májas töltelékhez:
6 nagy gomba, 15 dkg szárnyas máj, 1 csokor újhagyma, 2 evőkanál zsemlemorzsa, só, bors, majoránna, 1 tojás, 6 szelet bacon, olaj
Elkészítése:
A gombákat megpucoljuk, belsejüket kivájjuk, ha szükséges a héját lehúzzuk. A gombaszárakat felaprítjuk, majd az olajon a hagymával, az apróra vágott májjal és a fűszerekkel együtt zsírjára sütjük. Ha kihűlt a gombákba töltjük. Sütőpapíron vagy kiolajozott tepsibe kb. 20 perc alatt megsütjük.
A túrós töltelékhez: 6-8 gomba, 20 dkg friss juhtúró, 2-3 kanál tejföl, 2 szál újhagyma, só, bors.
Elkészítése: a gombákat megpucoljuk. A túrót összekavarjuk a tejföllel, hozzáadjuk az apróra vágott újhagymát, sózzuk, borsozzuk. A túrókrémet belekanalazzuk a gombákba és előmelegített sütőben megsütjük. 

Erdélyi fokhagymaleves

Nagyon finom leves, hasonlít az íze a pacalleveshez.     
Érdemes kipróbálni :) Jó étvágyat hozzá! 

Hozzávalók:
50 dkg sertésdagadó(hasaalja) vagy comb, 1 evőkanál zsír, 4 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál liszt, 1 dl tejföl, só, ecet, cukor, darabka reszelt citromhéj. 
Elkészítése:
A húst csíkokra vágjuk, majd forró zsírban hirtelen kisütjük. Az apróra vágott fokhagymával megszórjuk, majd felengedjük másfél liternyi vízzel, sózzuk, borsozzuk. Puhára főzzük, ecettel, citromhéjjal ízesítjük. A tejfölt elkavarjuk a liszttel, hozzáöntünk kevés forró levest, majd mikor a hús teljesen puha, a levest behabarjuk a lisztes tejföllel. Újra felforraljuk, szükség esetén fűszerezzük, tejföllel, csípős paprikával tálaljuk.

2012. március 7., szerda

Szarvasropogós csíki mártással

Nem is tudják azok az emberek milyen szerencsés helyzetben vannak, akiknek családtagjuk vagy ismerősük vadász. Az Erdélyi Konyha csapata találkozót tartott, amely az Ivói Honor Villában volt megtartva. Köszönet Albert Andrásnak, aki vendégül látott minket. 13 féle vadhúsos ételt készítettünk és kostólhattunk a házigazda jóvoltából. Két fős csapatokba oszoltunk és minden csapat két receptet főzött meg. Én Sütő Edith kolléganővel az Edithreceptjei blog tulajdonosával kerültem egy csoportba. Mangalicacombot vadasan  és a Szarvasropogóst csíki mártással kellett elkészítsük.

Hozzávalók: 
1,2 kg darált szarvashús, só, bors, gyömbér, 10 dkg vaj, 3 evőkanál liszt, 3-4 dl tej, zsemlemorzsa, olaj, só; a panírozáshoz: 3 tojás, liszt, zsemlemorzsa; a mártáshoz: 2 tojás, 4 dl olaj, 1 evőkanál mustár, 2 közepes főtt cékla, 15 dkg főtt gomba, 1 kis fej lila hagyma, 1 nagyobbacska alma, tejszín vagy tejföl, só, citromlé.
Elkészítése:
A vajat felolvasztjuk, beleszórjuk a lisztet, majd miuttán kihabosodott, felöntjük a hideg tejjel, és jól kiforraljuk. A húst összegyúrjuk sóval, borssal és gyömbérporral, hozzáadjuk a besamelmártást, majd annyi zsemlemorzsát gyúrunk hozzá, hogy jól formázható, de nem túl kemény masszát kapjunk. Végül nedves kézzel kolbászkákat formálunk belőle, lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk őket, majd forró olajban aranybarnára sütjük.
A mártáshoz félperces majonézt készítünk a tojásból, az olajból és a mustárból, majd hozzáadjuk a finomra reszelt és levétől kiszorított céklát meg almát, illetve az apróra vágott gombát meg lila hagymát. Végül tejföllel vagy tejszínnel hígítjuk a kívánt sűrűségűre, illetve sóval és citromlével ízesítjük.

Sertésnyakkaraj barna mártással

Hozzávalók 4 személyre: 1,5  kg nyakkaraj, 1 nagyobb sárgarépa, 10 dkg zellergyökér, 1 hagyma, 2 cikk fokhagyma, 1 petrezselyem gyökér...