2013. február 18., hétfő

Báránycomb holland mártással



Báránycombot sütöttem az Ivói Erdélyi Konyhás csapatépítő találkozón a mesés Honor Villában, ahol nemcsak jól szórakoztunk, hanem tanultunk fotózni is Gyugyi Péter a Gusto és a Nők Lapja magazinok fotósától, nagyon finom kézműves söröket kóstolhattunk Sörapu jóvoltából és nagyon finomakat ettünk. A sok finom bárány és vadhús receptet megtaláljátok a már hétfőtől (2013.02.18.) kapható Erdélyi Konyha Extra- Húsvéti különszámában, valamint a következő lapszámokban. 

Hozzávalók:
60 dkg báránycomb, 3-4 gerezd fokhagyma, 2 szál rozmaring, 2 tojás, 1 csokor petrezselyemzöld, 5 dkg vaj, 1 citrom, só, bors;
a körethez: 25 dkg fagyasztott spenót, 1 kg krumpli, vaj, só, tej, 3 gerezd fokhagyma.
Elkészítése:
A combot megmossuk, a vizet leitatjuk róla. Sózzuk, borsozzuk. A húst hőálló tálba tesszük, a fokhagymát cikkekre vágjuk, majd a húsra szórjuk, rátesszük a rozmaringot és előmelegített sütőben puhára sütjük. A mártáshoz a tojásokat szétválasztjuk. A tojássárgáját kevés vízzel és pár csepp citromlével gőz fölött elkavarjuk, a vajat felolvasztjuk majd cseppenként a tojássárgájához kavarjuk, amíg sűrű lesz. A krumplit meghámozzuk és kockára vágva, pürének puhára főzzük, a kiolvasztott lecsöpögtetett spenótot vajon kissé átfuttatjuk majd a krumplipüréhez kavarjuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, vajjal és tejjel kikavarjuk. A húst felszeleteljük, a mártással és a spenótos krumplipürével forrón tálaljuk.


9 megjegyzés:

heti menük írta...

Bárány....nagyon ritkán eszünk! Úgy is fogalmazhatnék, hogy szökőévenként. Ez a holland mártás nagyon jó ötletnek tűnik hozzá! Egyszer kóstoltam eddig, gnocchi-hoz szolgálták fel és nagyon ízlett! Most már azt is tudom, hogyan kell elkésízteni. Köszi:)

Névtelen írta...

Aw, this was an incredibly good post. Taking a few minutes and actual effort to generate a top notch article… but what can I say… I
procrastinate a lot and don't manage to get anything done.

my weblog; rent apartments in santa monica

Juci írta...

Na végre egy ehető költemény!
Bármikor bevállalnám!!
A te kajád tetszett az eddig bemutatott ivói találkozóról.
Egyszerű, nagyszerű, semmi túlzás semmi müssz müssz, csak mind zabáld!!!BRÁVÓ!!

Blogkonyha írta...

Nem ettem még bárányt...Nem tudom egyáltalán fogok-e...

Kati írta...

A húsból nem ettem megmondom őszintén, pedig én szeretem a bárányhúst, csak már tele voltam, nem fért:) De a krumplit azt örökre megjegyeztem, nagyon de nagyon ízlett így elkészítve:)

Jutka írta...

Köszönöm és nagyon örülök, hogy tetszik :)

Névtelen írta...

I've been browsing online more than 4 hours today, yet I never found any interesting article like yours. It is pretty worth enough for me. In my view, if all website owners and bloggers made good content as you did, the internet will be a lot more useful than ever before.http://bit.ly/14DGx9C

Névtelen írta...

I am reаlly inspired together with уour wrіting abіlіtіes and alѕo ωіth
the formаt to your blog. Is that this a
ρaіԁ topic or did you modify it your ѕelf?
Either ωay stay up the excеllent quality writing, it is rare to peer a niсe blοg like this one
these daуs..

Mу web ρage - ladi.fulltohost.com

Névtelen írta...

Excellent blog here! Additionally your site rather a lot up very fast!
What web host are you the usage of? Can I get your associate link to your host?
I want my website loaded up as fast as yours lol

my web page ... clip coupons