2014. március 18., kedd

Csirkehúsos gombás tollhegytészta


Hozzávalók (4 személyre):
50 dkg tollhegytészta vagy makaróni, 25 dkg csirkemell, 50 dkg gomba, 20 dkg reszelt sajt, 1 hagyma, kevés olaj, 5 dkg vaj, 5 dkg liszt, 7 dl tej, só, bors, szerecsendió, kakukkfű, só, bors.
Elkészítése:

A tésztát enyhén sós vízben megfőzzük. A csirkemellet csíkokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk kakukkfűvel. A gombát felszeleteljük, a hagymát apró kockára vágjuk. Forró olajon üvegesre pirítjuk a hagymát, rátesszük a gombát. Sózzuk, borsozzuk, és megpároljuk. Amikor megpuhult, kiszedjük az edényből, egy kevés olajat öntünk a serpenyőbe, és megsütjük benne a csirkehúst is. A vajat egy lábasban megolvasztjuk, rászórjuk a lisztet, elkeverjük, halvány barnára pirítjuk, majd a tejet fokozatosan hozzáöntjük, miközben egy kézi habverővel állandóan kevergetjük. Addig főzzük, amíg kissé besűrűsödik. Sóval, borssal fűszerezzük, megszórjuk szerecsendióval. Ekkor jön az összeállítása. Egy tűzálló tál aljára csurgatunk a besamelből, rárakunk egy adag kifőtt tésztát, meglocsoljuk a besamelmártással, megszórjuk az elősütött gombával, csirkével, majd a sajttal. Lerétegezzük úgy, hogy a tetejére besamel meg reszelt sajt kerüljön, majd alufóliával letakarva, előmelegített 180 fokos sütőben kb. 40 perc alatt, megsütjük. Az utolsó 10 percben a fóliát levesszük, hogy a sajt megpiruljon. Forrón tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések: