2014. december 12., péntek

Túrós zserbótorta


Hozzávalók a tésztához:
30 dkg liszt, 15 dkg cukor, 9 dkg vaj, 2 evőkanál tejföl, 1 tojás, 1/2 tasak sütőpor, 2 evőkanál kakaópor, zsír a tortaforma kenéséhez.
a töltelékhez: 50 dkg túró, 3 dkg vaj, 2 tojássárgája, 1 tasak vaníliás cukor, 15 dkg cukor, 2 evőkanál búzadara, 2 tojás kemény habja.
továbbá: szilva vagy baracklekvár, 20 dkg darált dió, 10 dkg cukor
a mázhoz: 10 dkg étcsokoládé, 1 dl tejszín.
Elkészítése:
Elkészítjük a túrótölteléket, ehhez a tojássárgáját habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk az áttört túrót, a többi hozzávalót és utoljára a kemény habbá vert tojásfehérjét.
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, a masszát három részre osztjuk. Az elsőt kinyújtjuk, és belehelyezzük a kizsírozott vagy sütőpapírral bélelt tortaformába. Megkenjük a lekvárral, rászórjuk a cukros darált diót, erre helyezzük a második kinyújtott lapot is, rásimítjuk a túrókrémet. A túrókrém tetejére tesszük a harmadik lapot, amelyet villával megszurkálunk. 180 fokra előmelegített sütőben 35-40 perc alatt megsütjük.

Az étcsokoládét gőz fölött megolvasztjuk, belekavarjuk a tejszínt, és a sütemény tetejére kenjük. Kihűlés után szeleteljük.

Nincsenek megjegyzések:

Krémsajtos máktorta

Hozzávalók: a piskótához: 25 dkg darált mák, 5 tojás, 1 citrom reszelt héja, 1 evőkanál liszt, 20 dkg cukor, 1 tasak sütőpor; a kré...