2015. december 30., szerda

Korhelyleves húsgombóccal


Hozzávalók (4 személyre):
1 db csontos hús, 30 dkg kolbászhús, 20 dkg savanyú káposzta, 1 hagyma, 2-3 sárgarépa, 1-2 petrezselyemgyökér, 1 evőkanál paradicsompüré, 3 evőkanál rizs, só, bors, lestyán, petrezselyemzöld, 3 dl káposztalé.
Elkészítése:
A savanyú káposztát vékonyra vágjuk, hideg vízben átmossuk. A húsos (de nem zsíros) csontokat bő hideg vízben, kevés sóval főni tesszük. 20-30 perc főzés után lehabozzuk, hozzáadjuk az apróra vágott leveszöldséget, a káposztát, és a paradicsompürét, sóval, borssal fűszerezzük. Addig főzzük, amíg minden megpuhul. Akkor, a húst leszedjük a csontokról és visszatesszük a levesbe, hozzáadjuk a megmosott rizst, felforraljuk, a kolbászhúsból apró gombócokat készítünk és belefőzzük a levesbe. Külön edényben a káposztalevet felforrósítjuk és ebből annyit öntünk a leveshez, hogy kellemesen savanyú legyen és kissé összeforraljuk. Petrezselyemzölddel és lestyánnal megszórjuk, friss házikenyérrel tálaljuk.

Tipp: Ha nincs kolbászhús, friss kolbásszal is elkészíthetjük, amit kibontunk és ugyanúgy gombócokat formálhatunk.
Káposztás Könyv 2015.

2015. december 20., vasárnap

Székely szelet


Hozzávalók (4 személyre):
8 szelet karaj, 1 kisebb savanyú káposzta, 2 dl paradicsomlé, só, bors, liszt, kapor, csombor, zsír.
Elkészítése: 
A káposztának kivágjuk a torzsáját és a leveleket szétbontjuk. A káposztaleveleket megormozzuk, annyi káposztalevelet, ahány szelet karaj van félretesszük, a maradék káposztát vékonyra vágjuk. A karajszeleteket kissé kiklopfoljuk, ha nagyok a szeletek félbe vágjuk, sóval, borssal fűszerezzük, lisztbe mártjuk, és forró zsíron mindkét oldalát 2-3 perc alatt megsütjük. Az elősütött karajszeleteket egy-egy káposztalevélbe csomagoljuk, és egy fazékba fektetjük. Mellé kanalazzuk a vékonyra vágott káposztát, megszórjuk kaporral meg csomborral, ráöntjük a paradicsomlét, feltöltjük annyi vízzel, amennyi ellepi, majd puhára főzzük. Tejföllel és csípős paprikával tálaljuk.
Tipp: friss káposztából is készíthetjük, úgy a káposztát enyhén sós vízben meglobbasztjuk, így a leveleket könnyen szétszedhetjük, majd a fent leírtak alapján járunk el.
Káposztás Könyv 2015.

2015. december 10., csütörtök

Sült lazac sárgarépával és rizzsel


Hozzávalók (4 személyre):
4 közepes nagyságú lazacfilé, 3 cikk fokhagyma, só, bors, kb. 1 evőkanál vaj, citromlé;
a körethez: 40 dkg sárgarépa, vaj, petrezselyemzöld, só;
a zöldborsós rizshez: 25 dkg rizs, 10 dkg zöldborsó, 5 dkg vaj, 1 evőkanál házi ételízesítő.
Elkészítése:
A lazacot nagyobb szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk, jól bedörzsöljük a zúzott fokhagymával, citromlével meglocsoljuk, és kb. 30 percre hideg helyre tesszük.
A sárgarépát meghámozzuk, ha nagyobb, karikára vágjuk, kevés sós vízben megfőzzük. A vajat felforrósítjuk, hozzáadjuk a főtt, leszűrt sárgarépát, megszórjuk apróra vágott petrezselyemzölddel, és kissé összesütjük.
A zöldborsót enyhén sós vízben puhára főzzük. A vajat megolvasztjuk, hozzáadjuk az átmosott, jól lecsöpögtetett rizst, és fehéredésig pároljuk. Ételízesítővel fűszerezzük, felöntjük dupla mennyiségű forró vízzel, mint amennyi a rizs, és puhára főzzük. Mikor megfőtt, hozzáadjuk a zöldborsót, összekavarjuk, és lefedve 15 percig pihenni hagyjuk.

A lazacot papírtörlőre szedjük, jól leitatjuk róla a vizet, megborsozzuk, a vajat felforrósítjuk, majd a szeletek mindkét oldalát 3-4 perc alatt megsütjük. A vajas sárgarépával és a zöldborsós rizzsel, azonnal tálaljuk.
KT. 2015.12.

2015. november 30., hétfő

Pilótakrémes sütemény


Hozzávalók:
a tésztához: 40 dkg liszt, 12 dkg porcukor, 10 dkg vaj, 2 tojássárgája, 17 dkg tejföl, 1 kávéskanál sütőpor, csipet só, 1 evőkanál kakaó;
a krémhez: 2 tasak csokoládé ízű pudingpor, 5 dl tej, 12 dkg cukor, 15 dkg vaj, 10 dkg csokoládé, 2 tasak vaníliás cukor;
a tetejére: 10 dkg étcsokoládé, 0,5 dl tejszín, darált dió.
Elkészítése:
A tészta hozzávalóit a kakaó kivételével összegyúrjuk, majd 30 percig pihentetjük. A tésztát 3 részre osztjuk, két részbe belegyúrjuk a kakaót. A lapokat egyenként kinyújtjuk, és zsírozott tepsi hátán, előmelegített 190 fokos sütőben 8-10 perc alatt megsütjük. A krémhez a pudingport megfőzzük a tejjel, belekavarjuk a kétféle cukrot meg a csokoládét, és kihűlni hagyjuk. Ezután belekavarjuk a puha vajat. A krémet két részre osztjuk, az egyik barna lapot megkenjük a krém felével, ráhelyezzük a fehér lapot, rákenjük a maradék krémet, majd az utolsó (a legszebb) barna lap következik. A mázhoz gőz fölött felolvasztjuk a csokoládét a tejszínnel, és a tésztára kenjük, végül megszórjuk darált dióval. A tésztát állni hagyjuk másnapig.

2015. november 26., csütörtök

Kétszínű kifli


Hozzávalók:
30 dkg liszt, 3 evőkanál cukor, 3 dkg vaj, 1 tojás, 1,5 dl tej, 1 tasak szárított élesztő, késhegynyi só, 2 evőkanál kakaópor;
továbbá: 2 dkg vaj, nutella, 1 tojás.

Elkészítése:
Az élesztőt a langyos cukros tejben felfuttatjuk. A lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a maradék tejet, a tojást, a cukrot, a sót, az olvasztott vajat és a végén a felfutott élesztőt, jól kidagasztjuk. A megdagasztott tésztát két részre osztjuk, egyik felébe belegyúrjuk a kevés tejjel elkavart kakaót. A tésztákat letakarjuk, meleg helyen kétszeresére kelesztjük. Lisztezett lapra borítjuk, kinyújtjuk, alulra tesszük a barna lapot, megkenjük vajjal, és ráhelyezzük a világos, kinyújtott tésztát. Háromszögű cikkekre vágjuk a tésztát, a szélesebb felébe teszünk egy-egy késhegynyi nutellát, majd szorosan felcsavarjuk a kifliket, letakarva 30 percet pihentetjük. Ekkor a felvert tojással lekenjük őket, és előmelegített 170 fokos sütőben, kb. 30-40 perc alatt megsütjük.
FI. 2015 dec.

2015. november 21., szombat

Sült kacsacomb párolt lila káposztával


Hozzávalók (4 személyre):
4 egész kacsacomb, 2 dl vörösbor, 4 cikk fokhagyma, só, bors, rozmaring; a köretekhez: 1 fej lila káposzta, 2 evőkanál libazsír, só, bors, 2-3 evőkanál citromlé, cukor
Elkészítése:
A kacsacombokat megpucoljuk, megmossuk, sóval és borssal bedörzsöljük. Tepsibe rakjuk, mellétesszük a fokhagymát és a rozmaring ágat, majd felöntjük a borral és annyi vízzel, hogy ne lepjék el a húsokat. A tepsit lefedjük és sütőben addig sütjük, míg a leve elfő és a hús megpuhul. Ekkor levesszük a fedőt és pirulni hagyjuk. A körethez a lila káposztát vékony csíkokra vágjuk, lesózzuk és fél órát állni hagyjuk. Rádobjuk a sóból kicsavart káposztát, megkeverjük, citromlével meglocsoljuk, borsózzuk és fedő alatt puhára pároljuk. Ízlés szerint cukorral ízesítjük.
KáposztásKönyv 2015.

Céklás csorba


Hozzávalók (4 személyre):
50 dkg sertés- vagy borjúhús, 1 hagyma, 3 sárgarépa, 10 dkg káposzta, 10 dkg zeller, 1 pasztinák, 1 paradicsom, 1 cékla, 5 dkg vaj, petrezselyemzöld, citromlé, só, bors, házi ételízesítő.
Elkészítése:
A húst feldaraboljuk, egy nagy fazékba helyezzük, felöntjük vízzel, felforraljuk. A habját leszedjük, majd sóval, borssal és házi ételízesítővel fűszerezzük. A céklát meghámozzuk, kockára vágjuk, a leveshez adjuk. Egy serpenyőben megolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, illetve feldarabolt sárgarépát, pasztinákot, káposztát meg zellert. Addig pároljuk, amíg minden félig megpuhul, ekkor hozzáadjuk a leveshez az apróra vágott petrezselyemzölddel, illetve a meghámozott, apróra vágott paradicsommal együtt. Készre főzzük, a végén citromlével ízesítjük.
EK. 2015. november

2015. november 16., hétfő

Zöldséges tavaszi tekercs


Hozzávalók (4 személyre):
1 csomag réteslap (12 levél) vagy rizslap, 25 dkg darált hús (lehet csirke vagy sertés), 2-3 újhagyma, 5 cikk fokhagyma, 2 sárgarépa, 1/2 színes paprika, 20 dkg káposzta, 2 tojás, 1 csilipaprika, 3 evőkanál szójaszósz, só, bors, olaj.
Elkészítése:
A káposztát vékonyra vágjuk, kissé besózzuk, a sárgarépát lereszeljük, a paprikát csíkokra vágjuk. Kevés forró olajon egy mélyebb serpenyőben megpirítjuk a darált húst. Ha már elfőtt alóla a leve, akkor rádobjuk az apróra vágott hagymát, fokhagymát, és kis pirítás után hozzáadjuk a többi zöldséget. Amikor félig megpuhult a zöldség, akkor ráöntjük a szójaszószt, a felvert tojást, hozzáadjuk az apróra vágott csilipaprikát, ha szükséges megsózzuk, kissé összesütjük. A réteslapot szétbontjuk, kb. 20 cm-es darabokra vágjuk. Ha némelyik lap elszakad, tegyünk több réteget egymásra. A kész a ragut a lapokra kanalazzuk, és a tésztát feltekerjük. A széleit tojásfehérjével összeragasztjuk, majd az így elkészült hústekercseket bő forró olajban aranysárgára pirítjuk. Papírtörlőre szedjük, leitatjuk a fölösleges olajat, forrón tálaljuk. Csípős-édes szószt kínálhatunk hozzá.
Káposztás könyv :)

2015. október 29., csütörtök

Tejkaramellás krémes


Hozzávalók: 
a tésztához: 50 dkg liszt, 15-20 dkg vaj vagy 10 dkg zsír, 1 tasak sütőpor, 2 tojás, 20 dkg cukor, csipet só kevés tej.
a töltelékhez: 20 dkg cukor, 6 dl tej, 5 evőkanál liszt, 20 dkg vaj.
a mázhoz: 10 dkg fehér- vagy barna csokoládé, 0,5 dl tejszín.

Elkészítése: 
A lapokhoz hozzávalóit összegyúrjuk. Fóliába csomagolva legalább fél órára hűtőszekrénybe tesszük dermedni. Ezután 4 egyenlő részre osztjuk, és egyenként téglalap alakúra nyújtjuk, a lehető legvékonyabbra. Tepsi hátán 7-8 perc alatt megsütjük.
A krémhez a cukrot egy edényben felolvasztjuk, világosbarnára karamellizáljuk, felöntjük 1 dl forró vízzel, majd 2 dl forró tejjel, addig főzzük, amíg elolvad a cukor.
A lisztet a maradék tejjel csomómentesre kavarjuk, majd belekavarjuk a felolvadt karamellbe, és addig kavarjuk, amíg összeolvadnak.
Ekkor levesszük a tűzről, és hozzákavarjuk a vajat. A krémet kissé hűlni hagyjuk, majd megtöltjük vele a lapokat.
A mázhoz vízgőz fölött a csokoládét a tejszínnel összeolvasztjuk, a tészta tetejére kenjük, díszíthetjük barna csokoládéval.


Paradicsomos káposztafőzelék csülökkel


Hozzávalók (4 személyre):
70 dkg csülök, 1 kisebb fej káposzta (kb. 1 kg-os), 2 gerezd fokhagyma,1 hagyma, 1 kiskanál pirospaprika, 2 dl paradicsomlé, 1 csokor kapor, 2 dl tejföl, 2 evőkanál liszt, só, őrölt bors, 4 evőkanál olaj; továbbá: 50 dkg főtt krumpli.
Elkészítése:
A csülköt annyi vízzel amennyi ellepi, főni tesszük, szemes borsot és babérlevelet teszünk a fövő vízbe, puhára főzzük. A káposztát apróra vágjuk, kissé megsózzuk. A hagymát apróra vágjuk, az olajon megpároljuk, megszórjuk a pirospaprikával, hozzáadjuk a káposztát és a paradicsomlét, megszórjuk az apróra vágott kaporral, kevés vizet öntünk alá, megborsozzuk, és lefödve puhára pároljuk. Amikor megpuhult a tejfölt a liszttel elkavarjuk, és a káposztát besűrítjük. A csülköt szeletekre vágjuk, mindkét oldalát kissé megpirítjuk és a paradicsomos káposztával meg a főtt krumplival tálaljuk.
2015. KáposztásK.

2015. október 12., hétfő

Hagymás csirkemáj zellerpürével


Hozzávalók (4 személyre):
50 dkg csirkemáj, 3 hagyma, 2 cikk fokhagyma, zsiradék, pirospaprika, só, bors, 70 dkg-os zeller, 5 dkg vaj, 2-3 evőkanál tejföl, csipet szerecsendió (őrölt).
Elkészítése:
A csirkemájat megtisztítjuk, darabokra vágjuk. A hagymát megpucoljuk, felszeleteljük, a zsiradékon megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, azzal is egy kicsit tovább pirítjuk, a tűzről lehúzzuk az edényt, elkeverjük benne a pirospaprikát. Hozzáadjuk a májat, borsozzuk. Először kicsit nagyobb lángon sütjük, és többször kavarjuk meg, hogy belül ne maradjon nyers, majd a tüzet mérsékelve alatta süssük puhára.

A püréhez a zellergumót meghámozzuk, kockára vágjuk, feltöltjük vízzel és kevés sóval puhára főzzük. A zellert a fokhagymával együtt botmixerrel pürésítjük, belekavarjuk a tejfölt és a vajat, majd hozzáadjuk a fűszereket, és alaposan összekeverjük. A hagymás csirkemájjal melegen tálaljuk.
KT. 2015 október.

2015. október 10., szombat

Szőlős túrótorta


Hozzávalók:
a piskótához: 4 tojás, 8 evőkanál cukor, 8 evőkanál liszt, 4 evőkanál víz, 1 teáskanál sütőpor, citromlé, csipetnyi só; a krémhez: 25 dkg mascarpone, 10 dkg tehéntúró, 5 dl tejszín, 15 dkg porcukor, 2 tasak vaníliás cukor, 10 dkg szőlő, 10 g zselatin; a díszítéshez: tejszínhab, szőlő.
Elkészítése: 
A piskótához a tojássárgáját habosra kavarjuk a cukorral, hozzáadjuk a vizet, majd belevegyítjük a lisztet és a citromlével felhabosított sütőport. A tojásfehérjét kemény habbá verjük a sóval, és szép lassan beleforgatjuk a masszába. Sütőpapírral bélelt formában 170 fokon 35 perc alatt megsütjük. A zselatint elkavarjuk 3-4 evőkanál vízben, felmelegítjük (nem szabad főzni).  A mascarponét a kétféle cukorral simára dolgozzuk, folyamatosan kavarva hozzáadjuk a zselatint. A tejszínt kemény habbá verjük, kétharmadát és a krémsajtba vegyítjük, megtöltjük vele a kettévágott piskótát, megrakjuk szőlőszemekkel. Befedjük a piskótával, erre jön a tehéntúrós krém. Ehhez a tehéntúrót a félretett tejszínnel elkavarjuk, és a tortára kenjük. Néhány órára hűtőszekrénybe tesszük, szőlőszemekkel és tejszínhabbal díszítjük.
EK. 2015 október

Zelleres krumplileves


Hozzávalók (4 személyre):
60 dkg krumpli, 20 dkg zellergumó, 1 kisebb hagyma, 2 dl tejföl, 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál liszt, 1 csokor petrezselyemzöld, só, bors.
Elkészítése:
A krumplit és a hagymát meghámozzuk, a krumplit azonos nagyságú, kisebb kockákra, a hagymát pedig apróra vágjuk. Az olajon rózsaszínűre pirítjuk a lisztet, hozzáadjuk a hagymát, felöntjük 2 dl hideg vízzel, simára keverjük majd beletesszük a krumplit, és további kb. 1,3 liter vizet adunk hozzá. A zellert csíkokra vágjuk, és a levesbe szórjuk. Ízlés szerin sóval, borssal fűszerezzük, mérsékelt tűzön puhára főzzük. Amikor a zöldségek megpuhultak belekavarjuk a tejfölt. A petrezselyemzöldet apróra vágjuk, a kész levesre szórjuk.
KK. 2015

Szász fokhagymás leves


Hozzávalók (4 személyre):
30 dkg füstölt hasaalja, 60 dkg burgonya, 5 dkg liszt, 4 gerezd fokhagyma, 2 dl tejföl, 1 tojássárgája, 1 evőkanál zsír, só, bors, ecet, csípős paprika.
Elkészítése:
A húst csíkokra vágjuk és megfőzzük. A zsíron a lisztet világosra pirítjuk. Beletesszük a zúzott fokhagymát és felöntjük a húslével, ha szükség pótoljuk vízzel. A krumplit meghámozzuk, kockára vágjuk, beletesszük a levesbe, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a húst és addig főzzük, míg meg nem puhul. Ezután hozzáadjuk a tojássárgájával elkavart tejfölt, és néhány percig forraljuk. Tálaláskor ecettel és csípős paprikával ízesítsük.
KK. 2015

Sertéskaraj pásztortarhonyával



Hozzávalók (4 személyre):
a körethez: 50 dkg tarhonya, 4- 5 krumpli, 1 hagyma, házi ételízesítő, só, bors, 3-4 evőkanál olaj, petrezselyemzöld.
továbbá: 60 dkg sertéskaraj, só, bors, zsiradék.
Elkészítése:
A hagymát megpucoljuk, és apróra vágjuk. A krumplit meghámozzuk és kockákra vágjuk. A tarhonyát megpirítjuk a forró olajon, hozzáadjuk a hagymát, kissé megdinszteljük, majd feltöltjük meleg vízzel. Házi ételízesítővel, sóval, borssal fűszerezzük, beletesszük a krumplit és lassú tűzön puhára főzzük. Belekavarjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet, a sült karajjal tálaljuk. A sertéskarajt sóval és borssal fűszerezzük. A zsíron megpirítjuk a húst, majd puhára főzzük. Amikor a hús megpuhult fedő nélkül zsírjára sütjük.
KK. 2015

Tejfölös krumpli meggyszósszal



Hozzávalók (4 személyre):
A körethez: 60-70 dkg krumpli, 5 dkg vaj, 2 dl tejföl, só, bors.
A meggyszószhoz: 7 dl-es meggybefőtt, 1 evőkanál vaj vagy zsír, 2 evőkanál liszt, 3-6 dkg cukor, só.
Elkészítése:
A krumplit megmossuk, enyhén sós vízben megfőzzük, meghámozzuk, majd kockára vágjuk. Egy lábasban megolvasztjuk a vajat, beletesszük a krumplit, megsózzuk, borsozzuk, ráöntjük a tejfölt, és kissé összeforraljuk.
A vajból (zsír) és a lisztből világos rántást készítünk, hozzáadjuk a meggybefőttet, csipet sót, és a cukrot, kavargatva kis lángon főzzük, míg kellően be nem sűrűsödik.
KK. 2015

Babérleveles újkrumplifőzelék



Hozzávalók (4 személyre):
1 kg újkrumpli, 2 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, 2 babérlevél, só, bors, 1 teáskanál ecet.
Elkészítése:
A krumplit meghámozzuk, kockára vágjuk, annyi vizet öntünk rá, amennyi ellepi, sóval, borssal fűszerezzük, beletesszük a babérlevelet és puhára főzzük. A tejfölt a liszttel csomómentesre kavarjuk, a főző lével kissé felhígítjuk, majd a krumplit besűrítjük. Kissé összeforraljuk, kevés ecettel ízesítjük. Sült hússal vagy kolbásszal tálaljuk. 
KK. 2015

Cukkinis-zöldborsós csirkeragú


Hozzávalók (4 személyre):
50 dkg csirkemell, 1 kisebb cukkini, 10 dkg zöldborsó, 15 dkg sajt, 1 hagyma, 1 zöldpaprika, 2 paradicsom, 1 hámozott paradicsom-konzerv, olívaolaj, só, fehér bors, zöld fűszerek (bazsalikom, oregánó, petrezselyemzöld), 40 dkg csőtészta.
Elkészítése:
A zöldségeket megpucoljuk, a húst kockára vágjuk. A hagymát és a paprikát apróra vágjuk, a paradicsom héját lehúzzuk, majd kockára vágjuk. Kevés olajon a hagymát megpároljuk, hozzáadjuk a paprikát és a zöldborsót kissé összefőzzük, ekkor hozzáadjuk a csirkemellet és a kockára vágott paradicsomot, sózzuk, borsozzuk, puhára főzzük. Amikor a hús megpuhult, rádobjuk a félbevágott, szeletelt cukkinit, megszórjuk a zöld fűszerekkel és együtt pároljuk kb. 5 -10 percig. Közben a tésztát enyhén sós vízben kifőzzük. A paradicsomot felforraljuk, majd a kifőtt tésztával összekavarjuk, megszórjuk apróra vágott vagy szárított bazsalikommal. Egy adag tésztát rakunk a tányérra, megszórjuk reszelt sajttal, rákanalazunk a raguból. Forrón tálaljuk.
KT. 2015 augusztus

Lecsós csirkeszárny


Hozzávalók (4 személyre):
80 dkg csirkeszárny, 5 dkg füstölt szalonna, 2-3 paprika, 3 hámozott paradicsom, 2 hagyma, 2 cikk fokhagyma, zsír vagy olaj, pirospaprika, petrezselyemzöld, liszt, só, bors.
Elkészítése:
A csirkeszárnyat jól megpucoljuk, megmossuk, sóval meg borssal fűszerezzük. Lisztbe forgatjuk, és kevés zsiradékon hirtelen megsütjük. Ekkor felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi, lefödjük, és 20-30 perc alatt puhára pároljuk. A szalonnát csíkokra vágjuk. A hagymát is felaprítjuk, a paprikát csíkokra, a paradicsomot kockára vágjuk. Kevés zsiradékon megpirítjuk a szalonnát, hozzáadjuk a hagymát, üvegesre pirítjuk. Beletesszük a paprikát, majd amikor ez is félig megpuhult, megszórjuk pirospaprikával, hozzáadjuk a paradicsomot, és néhány perc alatt puhára pároljuk. A lecsót a húshoz adjuk, összeforraljuk, és petrezselyemzölddel megszórva, friss kenyérrel, főtt tésztával vagy párolt rizzsel tálaljuk.
KT. 2015 augusztus

2015. szeptember 14., hétfő

Kecskepörkölt


Hozzávalók (4 személyre):
1,5 kg kecskehús, 3 hagyma, 5 cikk fokhagyma, 1 evőkanál zsír, 1-1 csípős és zöldpaprika, 2-3 hámozott paradicsom, 1 evőkanál pirospaprika, só, bors.
Elkészítése:
Egy fazékban vizet forralunk, és a feldarabolt kecskehúsra öntjük. 15-20 percig állni hagyjuk, majd leöntjük a vizet róla. A hagymát apróra vágjuk, a zsíron aranysárgára pirítjuk, hozzáadjuk a húst, megszórjuk a pirospaprikával és az apróra vágott fokhagymával. Amikor a hús kifehéredik, beletesszük a csíkokra vágott csípős meg zöld színű paprikát, a kockára vágott paradicsomot,  sózzuk, borsozzuk, és 2-3 evőkanál vizet öntünk alá. Így pörköljük a húst vigyázva, hogy le ne égjen. Amikor a hús már teljesen megpuhult, zsírjára pirítjuk, puliszkával vagy friss házi kenyérrel, savanyúsággal tálaljuk.
Tipp: kecskehús helyett bárányból is elkészíthetjük.

EK. 2015 augusztus

Madártej szelet


Hozzávalók:
A tésztához: 8 tojásfehérje, 8 evőkanál liszt, 8 evőkanál cukor, 1 tasak sütőpor, citromlé, csipet só;
a krémhez: 8 tojássárgája, 20 dkg cukor, 5 evőkanál liszt, 2 tasak vaníliás cukor, 4 dl tej, 25 dkg vaj; 
a tetejére: 4 dl habtejszín, 1 teáskanál zselatin, csokoládéreszelék vagy kakaó.
Elkészítése:
A tojásfehérjét csipet sóval és a cukorral kemény habbá verjük, óvatosan belekeverjük a lisztet és a citromlével felhaboztatott sütőport. Egy sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és előmelegített sütőben 170 fokon 20-25 perc alatt megsütjük, majd kihűtjük. A krémhez a tojássárgáját 10 dkg cukorral és a vaníliás cukorral habosra kavarjuk, egy dl. tejjel felhígítjuk, belekavarjuk a lisztet, a maradék tejet felforraljuk, majd hozzáöntjük a keveréket, és sűrű krémmé főzzük, hagyjuk kihűlni. A vajat a maradék porcukorral krémesre kavarjuk, majd összevegyítjük a tojáskrémmel. A krémet a tésztára kenjük. A zselatint 2 evőkanál hideg vízbe áztatjuk, kissé felmelegítjük, a tejszínt kemény habbá verjük, belekavarjuk a zselatint és a sütemény tetejére kenjük. Csokoládéforgáccsal, olvasztott csokoládéval vagy kakaóval díszítjük.

Tipp: eredetileg a tejszínhabba nem jár zselatin, így szépen szeletelhető!

2015. szeptember 8., kedd

Hétvezér tokány


Hozzávalók 4 személyre:
12 dkg füstölt szalonna, 3 hagyma, 25 dkg sertéshús, 25 dkg borjúhús, 25 dkg csirkemell, 1 zöldpaprika, 2-3 paradicsom, 5 cikk fokhagyma, pirospaprika, só, bors.
Elkészítése:
A szalonnát apróra, a húsokat kockára vágjuk(eredetileg a pörköltbe jó méretesre vágjuk a hús, én kockára vágva jobban szeretem). A hagymát megpucoljuk, és felaprítjuk, a paradicsomot 1-2 percre forró vízbe tesszük, héját lehámozzuk, és kockára vágjuk, a paprika szintén felkockázzuk. A szalonnát zsírjára sütjük, majd egy szűrőkanállal kivesszük a pörcöt és félretesszük. A visszamaradt zsiradékon üvegesre pároljuk a hagymát, félidőben hozzáadjuk a fokhagymát meg a paprika is. A borjú- és a sertéshúst hozzáadjuk a hagymához, fehéredésig pároljuk, megszórjuk pirospaprikával. Ekkor beletesszük a paradicsomot, a szalonnapörcöt, meg a csirkemellet, megszórjuk sóval és frissen őrölt borssal. Lefedjük, és ha szükséges, kevés vizet adva hozzá puhára pároljuk. Vigyázzunk, hogy bő szaftja maradjon. Rizzsel vagy krumplival, savanyúsággal tálaljuk.
EK. 2015 augusztus.

Áfonyás-túrókrémes torta


Hozzávalók:
a torta lapjához: 2 tojás, 4 evőkanál cukor, 4 evőkanál liszt, 2 evőkanál víz, 1 teáskanál sütőpor, citromlé, csipetnyi só;
a krémhez: 25 dkg mascarpone, 10 dkg tehéntúró, 5 dl tejszín, 15 dkg porcukor, 2 tasak vaníliás cukor, 10 dkg áfonya, 10 g zselatin.
a zseléhez: 10 dkg áfonya, 1 evőkanál cukor, 10 g tortazselépor vagy zselatin.
Elkészítése:
A piskótához a tojássárgáját a cukorral habosra kavarjuk, belekavarjuk vizet, végül belevegyítjük a lisztet és a citromlével felhaboztatott sütőport. A tojásfehérjéket a sóval kemény habbá verjük, és szép lassan belekavarjuk a tésztába. Sütőpapírral bélelt formában (28 cm-es) 180 fokon 30 perc alatt megsütjük.
A zselatint elkavarjuk 3-4 evőkanál vízben, felmelegítjük (nem szabad főzni). A mascarponét a kétféle cukorral simára dolgozzuk, folyamatosan kavarva a zselatint is hozzáadjuk. A tejszínt kemény habbá verjük, kétharmadát és a krémsajtba vegyítjük, a krémet kétfelé osztjuk, egyik felébe belekavarjuk a megtisztított áfonyát. Az áfonyás krémet a piskótára kanalazzuk, elsimítjuk, óvatosan rákanalazzuk a maradék krémet, erre jön a tehéntúrós krém. Ehhez a tehéntúrót a félretett tejszínnel elkavarjuk, és a tortára kenjük. Néhány órára hűtőszekrénybe tesszük. A zseléhez az áfonyát egy evőkanál vízzel meg a cukorral felforraljuk, hozzáadjuk a zselatint, és besűrítjük. Az áfonyazselét a tortára öntjük, hagyjuk megdermedni, ekkor tejszínhabbal díszítjük, forró vízbe mártott késsel szeleteljük.
KT. 2015 szeptember.

2015. szeptember 6., vasárnap

Csirkés zöldségleves


Hozzávalók 4 személyre:
40 dkg csirkemell, 30 dkg karfiol, 2-3 sárgarépa, 1 hagyma, 2-3 cikk fokhagyma, 2 evőkanál olaj, 1 tojás, 5 dkg liszt, tojássárgája, 1 dl tejföl, só, bors, petrezselyemzöld;
Elkészítése:
1. A zöldségeket megpucoljuk, megmossuk. A csirkemellet kockára, hagymát apróra, a sárgarépát karikára vágjuk. 
2. A hagymát az olajon üvegesre pároljuk, beletesszük a húst, fehéredésig sütjük, ekkor hozzáadjuk a sárgarépát.
3. Felöntjük vízzel, sózzuk, borsozzuk, beletesszük a rózsáira szedett karfiolt, az apróra vágott petrezselyemzöldet és addig főzzük, míg a zöldségek puhára főnek. 
4. A tojást a liszttel, csipet sóval simára kavarjuk, és kiskanállal galuskákat szaggatunk a levesbe.
5. A tejfölt a tojássárgájával és a zúzott fokhagymával simára kavarjuk, kevés levest kavarunk hozzá.
6. A tejfölös tojássárgájával besűrítjük a levest, kissé összeforraljuk, citromlével, csípős paprikával tálaljuk.
Főzőiskola 2015 július.

2015. szeptember 2., szerda

Rántott nyúlszeletek káposztás krumplisalátával


Hozzávalók (4 személyre):
40 dkg kicsontozott nyúlhús, 2 tojás, liszt, kukoricapehely, só, bors, zsiradék; a körethez: 50 dkg főtt krumpli, 10 dkg friss káposzta, 1 sárgarépa, 1-2 uborka, 1 hagyma, 1 tojássárgája, 1 dl olaj, 1 teáskanál mustár, 1 dl tejföl vagy joghurt, só, bors, porcukor, ecet.
Elkészítése:
A kukoricapelyhet kissé elmorzsáljuk. A nyúlszeleteket enyhén kiklopfoljuk, sóval, borssal fűszerezzük, lisztbe, felvert tojásba és kukoricapehelybe forgatjuk, majd forró zsiradékban megsütjük. A káposztát vékony szeletekre vágjuk, az uborkát és a sárgarépát a reszelő nagy lyukú oldalán lereszeljük, megsózzuk. A tojássárgájából, a mustárból és az olajból elkészítjük a majonézt, majd hozzákeverjük a tejfölt, sóval, borssal, cukorral és kevés ecettel ízesítjük. A zöldségeket összekeverjük a szeletekre vágott krumplival meg az apróra vágott hagymával, és beleforgatjuk majonézbe. Néhány órára hűtőszekrénybe tesszük, majd a rántott nyúlszeletekkel tálaljuk.  
EK. 2015 szept.

Őszibarack-krémleves


Hozzávalók (4 személyre):
4 őszibarack, 1 rúd fahéj, 1 tasak vaníliás cukor, 2 evőkanál cukor, 2 dl tejszín, 1 evőkanál étkezési keményítő vagy 1 evőkanál vaníliaízű pudingpor, kb. 2 dl víz; továbbá: mentalevél, tejszín vagy tejszínhab a díszítéshez.
Elkészítése:
A barackot megmossuk, magját eltávolítjuk. 1 barackot apró kockákra vágunk, és félretesszük a díszítéshez, tálaláshoz. A maradék barackot nagyobb darabokra vágva fazékba tesszük, és kevés vízben a kétféle cukorral meg a fahéjrúddal felforraljuk. A tűzről félrehúzva botmixerrel pürésítjük. Az étkezési keményítőt vagy a pudingport csomómentesre kavarjuk a tejszínnel, hozzáöntjük a leveshez, és jól kiforraljuk. Néhány óra alatt kihűtjük, majd hidegen, a felkockázott barackkal, illetve tejszínnel vagy tejszínhabbal, mentalevéllel díszítve tálaljuk.
EK. 2015 szept.

2015. augusztus 24., hétfő

Paradicsomos padlizsánrolád


Hozzávalók (4 személyre):
2 padlizsán, 1 hagyma, hámozott paradicsomkonzerv vagy paradicsomlé, 30 dkg darált hús, 2 cikk fokhagyma, bazsalikom, oregánó, só, bors, fűszerpaprika, 3 evőkanál olaj.
Elkészítése:

1. A padlizsánt megmossuk, szárazra töröljük, majd 3-4 mm-es vastagságú szeletekre vágjuk.

2. A padlizsánszeleteket megsózzuk, 10 percig állni hagyjuk, majd papírtörlővel leitatjuk a levét, és kevés olajon vagy forró grillsütőn, mindkét oldalán megsütjük.

3. Papírtörlőre fektetjük, leitatjuk a fölösleges olajat róla.

4. A darált húst az apróra vágott hagymával együtt kevés olajon kissé megpirítjuk.

5. Sóval, borssal, pirospaprikával, zúzott fokhagymával ízesítjük, hozzáadjuk a zöld fűszereket is.

6. 1-2 evőkanál paradicsomot kavarunk a raguhoz, kissé összefőzzük.

7. A húsos raguból kb. 1-2 evőkanálnyit kanalazunk a padlizsánszeletekre, és feltekerjük.


8. A maradék paradicsomot egy tűzálló edény aljára simítjuk, ráhelyezzük a padlizsán-roládokat, és befedjük fóliával. Előmelegített sütőben 15-20 perc alatt készre sütjük.
FI. 2015 augusztus (9/29)

2015. július 31., péntek

Krumplis-tárkonyos csülök


Hozzávalók 4 személyre:
1 kg füstölt csülök, 80 dkg krumpli, 2 hagyma, 4 cikk fokhagyma, 1 zöldpaprika, 1 evőkanál paprikakrém, 2-3 evőkanál olaj, tárkony, petrezselyemzöld, só, bors, fűszerpaprika.
Elkészítése:
A csülköt megmossuk, hideg vízben főni tesszük. Mikor félig megpuhult, kivesszük a főzőléből, kockára vágjuk. Közben megtisztítjuk a hagymákat, apróra vágjuk, kevés olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a húst, kissé összeforraljuk. A paprikát csíkokra vágjuk, a csülökhöz adjuk. Mikor a csülökhús majdnem puha, beletesszük a hasábokra vágott krumplit, az apróra vágott zöldeket, a paprikakrémet, a fűszerpaprikát, ha szükséges, sózzuk, borsozzuk. Készre főzzük, apróra vágott petrezselyemzölddel tálaljuk. Tejfölt kínálunk mellé.
Krumplis könyv 2015.

2015. július 29., szerda

Leveles tésztával sült fasírtgolyók


Hozzávalók (4 személyre):
25 dkg darált marhahús, 25 dkg darált disznóhús,1 kis fej hagyma, 2 cikk fokhagyma, 1 tojás, só, bors, pirospaprika, őrölt köménymag, petrezselyemzöld, 40 dkg leveles tészta, 10 dkg szalonna.
Elkészítése:
A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk, majd hozzáadjuk a darált húshoz. Sóval, borssal, pirospaprikával és őrölt köménymaggal fűszerezzük, hozzáadjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet, a tojást, és jól összedolgozzuk. Fóliával letakarjuk, 2-3 órát hűtőben pihentetjük. Fontos, hogy a massza jól le legyen hűlve! Grillezés előtt kivesszük, és olajos kézzel diónyi golyókat formázunk belőle. A szalonnát vékony szeletekre, majd nagyobb kockára vágjuk, a leveles tésztát kb. 2 cm-es csíkokra vágjuk, majd a szalonnát, majd a leveles tésztát és a húsgombócokat felváltva előre beáztatott bambusznyársakra tűzzük, Grillrácson szép pirosra sütjük. Friss salátával, fokhagymás mártogatóssal tálaljuk.
KT. 2015 

2015. július 1., szerda

Pörkölttel, savanyú káposztával rakott krumplipüré


Hozzávalók 4 személyre:
1 kg sertéshús, 2 hagyma, 1-2 paradicsom, 3 cikk fokhagyma, házi ételízesítő, só, bors, pirospaprika, olaj, 80 dkg savanyú káposzta, 1 evőkanál zsír, 50 dkg krumpli, 5 dkg vaj, kevés tej.
Elkészítése:

1. A húst kockára, a hagymát apróra vágjuk. A savanyú káposztát kevés zsiradékon puhára pároljuk. A krumplit pürének megfőzzük.

2. A hagymát kevés olajon üvegesre pároljuk.

3. Hozzáadjuk a húst, házi ételízesítővel, sóval, borssal, pirospaprikával fűszerezzük.

4. Amikor a hús félig megpuhult, beletesszük a darabokra vágott paradicsomot és készre főzzük.

5. Ekkor belekavarjuk az apróra vágott fokhagymát is.


6. Egy tűzálló tálba lerétegezzük a krumplipürét, a pörköltet és a párolt káposztát. Addig rétegezzük, míg a hozzávalók el nem fogynak. Előmelegített 200 fokos sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük. 
Krumplis könyv

2015. június 30., kedd

Áfonyakrémleves


Hozzávalók (4 személyre):
25 dkg áfonya, 5-7 dkg cukor, 5 dl tej, 2 dl tejszín, 1 evőkanál liszt vagy étkezési keményítő, ½ citrom, késhegynyi őrölt fahéj, csipetnyi só.
Elkészítése:
Az áfonyát megtisztítjuk, néhány szemet félreteszünk. A többit megmossuk, lecsöpögtetjük, megcukrozzuk, kevés vizet öntünk alá, és főzzük egy keveset. Hozzáteszünk egy csipet sót, majd botmixerrel pürésítjük. Hozzáadjuk a tejet, kissé összefőzzük, majd citromlével meg őrölt fahéjjal ízesítjük. A tejszínt elkavarjuk a liszttel, és besűrítjük vele a levest. Hagyjuk kihűlni, majd néhány órára a hűtőbe tesszük, tálaláskor csészékbe öntjük, tejszínnel vagy tejszínhabbal és a félretett áfonyával, mentalevéllel díszítjük.
EK. 2015. július

2015. június 23., kedd

Kekszes krémes sütemény


Hozzávalók a piskótához:
4 tojás, 4 evőkanál liszt, 4 evőkanál cukor, 4 evőkanál víz, 2 evőkanál kakaó, 1 teáskanál sütőpor, kevés citromlé, csipet só;
a krémhez: 3 dl tej, 1 tasak vanília ízű pudingpor, 20 dkg porcukor, 20 dkg vaj, 2 tasak vaníliás cukor;
a kekszes töltelékhez: 50 dkg háztartási keksz, 25 dkg gesztenyepüré, 3 dl tej, 1 dl főtt kávé, 2 evőkanál kakaó, 4 evőkanál savanykás lekvár (barack, szilva), 1-2 evőkanál rumaroma;
a mázhoz: 10 dkg étcsokoládé, 1 dl tejszín.
Elkészítése:
A gesztenyepürét hagyjuk kiolvadni. A piskótához a tojássárgáját a cukorral habosra kavarjuk, belekavarjuk vizet, végül belevegyítjük a lisztet, a kakaót és a citromlével felhaboztatott sütőport. A tojásfehérjéket a sóval kemény habbá verjük, és szép lassan belekavarjuk a tésztába. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és előmelegített 180 fokon 30 perc alatt megsütjük. A krémhez a pudingport a tejjel csomómentesre keverjük és sűrűre főzzük. A porcukrot a vajjal alaposan kikavarjuk. Amikor puding kihűlt, hozzáadjuk a krémet, a vaníliás cukrot és simára kavarjuk.
A kihűlt piskótalapot kettévágjuk. Az egyik piskótát egy magasabb falú tepsibe fektetjük, rákenjük a krém felét.
A töltelékhez a kekszet nagyobb darabokra tördeljük, hozzáadjuk a tejet, a kávét, a kakaót, a gesztenyepürét, a lekvárt, és a rumaromát. Jól összedolgozzuk, és krém tetejére simítjuk. Rákenjük a maradék krémet, óvatosan ráfektetjük a maradék piskótát.
Az étcsokoládét gőz fölött felolvasztjuk, belekavarjuk a tejszínt, és a sütemény tetejére kenjük. Egy éjszakát hagyjuk pihenni, másnap egy forró vízbe mártott éles késsel felszeleteljük.
KT. 2015. július

2015. június 17., szerda

Párolt sertésszelet sörös mártással


Hozzávalók (4 személyre):
80 dkg sertéskaraj vagy comb, 25 dkg vegyes zöldség, 1 hagyma, 2 cikk fokhagyma, házi ételízesítő, 1 evőkanál zsír, 1 evőkanál liszt, só, egész bors, 1 dl paradicsomlé vagy 1 evőkanál paradicsompüré, 1 dl sör.
Elkészítése:

A húst jól megmossuk, befűszerezzük és hozzáadva a zöldségeket, vízzel feltöltve puhára pároljuk. Ha megpuhult, a húst kiszedjük a levéből, és felszeleteljük. A visszamaradt zöldséget pürésítjük. Közben egy lábosban a zsírt felolvasztjuk, meghintjük liszttel, rövid ideig pirítjuk, majd hozzáöntjük a sört, csomómentesre keverjük, és hozzáadjuk a pürésített zöldséget. Jól kiforraljuk, végül pedig elkeverjük benne a paradicsompürét. A mártást tálaláskor a hús mellé adjuk. Burgonyakörettel, rizzsel vagy főtt tésztával tálaljuk.
EK. 2015 június.

Krémsajtos máktorta

Hozzávalók: a piskótához: 25 dkg darált mák, 5 tojás, 1 citrom reszelt héja, 1 evőkanál liszt, 20 dkg cukor, 1 tasak sütőpor; a kré...