2014. március 20., csütörtök

Sonkás-sajtos sertéstekercs


Hozzávalók (4 személyre):
70-80 dkg sertéskaraj, 10 dkg szeletelt füstölt sonka, 10-15 dkg zsemlemorzsa, 10 dkg sajt, 3 tojás, 2 evőkanál liszt, só, bors, olaj.
Az uborkasalátához: 2-3 kígyóuborka, 2 dl joghurt vagy tejföl, petrezselyemzöld, 2 cikk fokhagyma, só, fehér bors.
Elkészítése:
A sertéskarajt felszeleteljük, klopfoljuk, majd mindenik szelet egyik oldalát sóval és borssal befűszerezzük. A sajtot 1 cm-es csíkokra vágjuk. A hússzeletek be nem fűszerezett felére egy-egy sonkaszeletet fektetünk, erre rárakjuk a sajtot, és feltekerjük. Lisztbe, felvert tojásba, majd a zsemlemorzsába forgatjuk, és forró olajban megsütjük. Papírtörlővel leitatjuk az olajat a hústekercsekről. Joghurtos uborkasalátával vagy friss zöldségsalátával tálaljuk.
Az uborkasalátához az uborkát nagy lyukú reszelőn lereszeljük, kissé megsózzuk, 5-10 percig állni hagyjuk, majd kinyomkodjuk. A joghurtba belekavarjuk a zúzott fokhagymát és az uborkát, borssal meg apróra vágott petrezselyemzölddel ízesítjük, majd lehűtve tálaljuk.

1 megjegyzés:

Illéskrisz Konyhája írta...

Ezt most izibe megenném... Nem is kéne mellé semmi köret. Terítek! :o)

Sertésnyakkaraj barna mártással

Hozzávalók 4 személyre: 1,5  kg nyakkaraj, 1 nagyobb sárgarépa, 10 dkg zellergyökér, 1 hagyma, 2 cikk fokhagyma, 1 petrezselyem gyökér...