2016. november 27., vasárnap

Pásztortarhonya gazdagon


Hozzávalók (4 személyre):
2 szelet füstölt szalonna, 1 hagyma, 1 kisebb piros húsú paprika, 20 dkg tarhonya, 50 dkg krumpli, 15 dkg füstölt kolbász, fűszerpaprika, gulyáskrém, só, bors, petrezselyemzöld, zsiradék.
Elkészítése:
A szalonnát apróra vágjuk, majd kevés zsiradékon kiolvasztjuk, hozzáadjuk a tarhonyát, kissé lepirítjuk. A hagymát és a paprikát apróra vágjuk, belekavarjuk a tarhonyába, összesütjük, a tűzről levéve belekavarjuk a fűszerpaprikát és felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Gulyáskrémmel, sóval és borssal fűszerezzük. A kolbász karikára vágjuk, a krumplit meghámozzuk és kockára vágjuk, majd a tarhonyába kavarjuk, ha szükség vízzel pótoljuk, megszórjuk az apróra vágott petrezselyemzölddel és készre főzzük. Egymagában is nagyon laktatos étel, de bármilyen maradék sült hússal is kínálhatjuk. 
KT. 2016. november

Virslis lábtörlő


Hozzávalók:
a tésztához: 60 dkg liszt, 5 evőkanál olaj, 2 dl víz, 1,5 dl tej, 1-1 teáskanál cukor + só, 1 tasak szárított élesztő;
továbbá: virsli, tojás, szezámmag.
Elkészítése:
Az élesztőt és a cukrot elkeverjük a langyos tejben, a liszttel elkeverjük, hozzáadjuk a sót, az olajat, a vizet és az élesztős tejet. Könnyű, lágy tésztát dagasztunk, 20-30 percig hagyunk pihenni.
Egy közepes tepsit kibélelünk sütőpapírral. A tésztát 3-4 részre osztjuk, mindeniket téglalappá nyújtjuk, majd a tepsibe helyezzük.

Derelyevágóval hosszában bevagdossuk, de nem végig, a széleit nagyjából 2 cm-es szakaszon hagyjuk meg. Ekkor jöhet a szőttes készítés. A virsliket a tészta csíkok közé fűzzük. Megkenjük felvert tojással, majd megszórjuk szezámmaggal. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 15-20 perc alatt megsütjük.
EK. 2016. november

2016. november 24., csütörtök

Hájas krémes


Hozzávalók a lapokhoz: 
50 dkg sertésháj, 60+14 dkg finomliszt, 4 tojássárgája, 8-10 evőkanál fehér bor, 8 evőkanál tejföl, csipet só.
A krémhez: 1 liter magasabb zsírtartalmú tej, 10 tojás (5 tojásfehérje +10 tojássárgája), 13 dkg rétesliszt, 30 dkg cukor, 1 rúd vanília kikapart belseje
a szóráshoz: porcukor
Elkészítése:
A sertéshájat megdaráljuk, összegyúrjuk 14 dkg liszttel és félretesszük. A maradék lisztet, a tojássárgáját és a tejfölt összegyúrjuk a borral és csipet sóval. Ezt a masszát fél cm. vékonyra kinyújtjuk, a hájat 3 részre osztjuk, és rákenjük a kinyújtott tésztalapra, majd összehajtjuk megjegyezve a sorrendet (alulról, felülről, jobbról és balról), fél órát pihentetjük, majd a nyújtást kétszer megismételjük, rákenve a hájat. Ügyeljünk arra, hogy mindig ugyanabba az irányba hajtogassuk össze. Végül az utolsó pihentetés után kellő vastagságúra nyújtjuk, lapokat sütünk és krémmel megtöltjük. Ebből az adagból 4 nagyobb vagy 6 kisebb lapot tudunk sütni. A jól sikerült hájas tészta felnő és rétegei szétnyílnak.
A tojásfehérjéhez adjunk 5 dkg cukrot, és gőz fölött verjük fel fényesre. A gőz fölött felvert hab keményebb marad, jobb lesz a tartása. Ha felvertük, hagyjuk a gőz felett egészen addig, amíg nem keverjük a sárga krémhez. A tejet öntsük egy lábasba, melegítsük langyosra, majd adjuk hozzá a vanília kikapart belsejét, a cukrot, a lisztet, a tojássárgáját és kézi habverővel keverjük simára. Folyamatos keverés mellett addig főzzük, vigyázva arra, hogy ne forrjon fel, amíg besűrűsödik. Hűtsük langyosra, majd óvatosan forgassuk bele a tojásfehérje habot. Még langyosan töltsük meg a lapokat. Egy napig hideg helyre tesszük, másnap megszórjuk porcukorral és vízbe mártott éles késsel felszeleteljük.

Kenőmájas üvegben


Hozzávalók:
1 kg sertésmáj, 2 kg zsíros sertéshús, 1 kg friss szalonna, 4-5 hagyma, pirospaprika, só, bors, szerecsendió, 2 evőkanál mustár, 1 evőkanál cukor.
Elkészítése:
A májat, a húst és a szalonnát kockára vágjuk. A hagymát vékony csíkokra vágjuk, majd a kockára vágott szalonnával, kevés víz hozzáadásával üvegesre pároljuk, beletesszük a húst és a májat, pirospaprikával fűszerezzük, pörköltnek elkészítjük. Amikor a hús megpuhult, langyosra hűtjük és háromszor ledaráljuk. Sóval, borssal, őrölt szerecsendióval fűszerezzük, jó alaposan elkeverjük, majd befőttes üvegekbe rakjuk (nem szabad teljesen megtölteni), egy-egy evőkanál olvasztott zsírt kanalazunk minden üvegbe. Az üvegeket szorosan lezárjuk, majd egy nagyobb lábosba rakjuk, vizet öntünk alá, és kidunsztoljuk. Kihűlve hideg helyen tároljuk.

Oreo-torta


Hozzávalók:
a barna piskótához: 4 tojás, 10 dkg cukor,  4 dkg liszt, 4 evőkanál kakaó, 4 evőkanál étkezési keményítő, 1 teáskanál sütőpor, csipet só;
a sárga piskótához: 2 tojás, 4 evőkanál cukor, 2 evőkanál víz, 4 evőkanál liszt, 1 teáskanál olaj, 1 teáskanál sütőpor, csipet só, citromlé;
a krémhez: 3 dl joghurt, 4 dl tejszín, 25 dkg mascarpone, 10 dkg porcukor, 4-5 oreo keksz, 1-2 tasak vaníliás cukor, 1 kávéskanál zselatin;
a díszítéshez: oreo keksz, tejszínhab, 5 dkg csokoládé, 0,5 dl. tejszín.
Elkészítése:
A barna piskótához a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét csipet sóval és a cukorral kemény habbá verjük, hozzáadjuk a tojássárgáját, majd a kakaót, a sütőporral elvegyített lisztet, és a keményítőt. Kizsírozott vagy sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük, és előmelegített sütőben 170 fokon 25-30 perc alatt megsütjük, majd kihűtjük.

A piskótához a tojássárgáját a cukorral habosra kavarjuk, belekavarjuk vizet, végül belevegyítjük a lisztet és a citromlével felhaboztatott sütőport. A tojásfehérjéket a sóval kemény habbá verjük, és szép lassan belekavarjuk a tésztába. Sütőpapírral bélelt formában 170 fokon 30 perc alatt megsütjük. A zselatint 1 dl joghurttal elkavarjuk, kissé hagyjuk kiduzzadni, vízgőz fölött felmelegítjük (nem szabad főzni), összekeverjük a maradék joghurttal, a kétféle cukorral és a krémsajttal. A tejszínt kemény habbá verjük, a kekszet robotgéppel vagy aprítóval összetörjük. A joghurtos krémbe kavarjuk a felvert tejszínt, a kekszet, majd a kihűlt félbevágott sárga piskótát megkenjük, ráhelyezzük a barna piskótát, megkenjük krémmel és befedjük a maradék sárga piskótával. Néhány órára hűtőszekrénybe tesszük, hagyjuk jól kidermedni. Ekkor a csokoládét a tejszínnel felolvasztjuk, és a tortára csorgatjuk, tejszínhabbal és keksszel díszítjük.
Kalendárium 2017