2023. december 29., péntek

Oreó keksz házilag

 


Hozzávalók:

a tésztához: 22,5 dkg liszt, 12,5 dkg holland kakaó, 12,5 dkg porcukor, 12,5 dkg vaj, 1 tojás, 1/2 teáskanál szódabikarbóna, 1/2 teáskanál sütőpor, csipet só, 1 evőkanál citromlé;

A krémhez: 10 dkg fehércsokoládé, 1,5 dl tejszín.

Elkészítése:

Először a krémet készítjük el, ehhez a csokoládét a tejszínnel vízgőz fölött megolvasztjuk, hűtőszekrénybe tesszük.

A lisztet összekeverjük a kakaóval, a szódabikarbónával, a sütőporral, és a sóval, majd a többi hozzávalóval jól összegyúrjuk. Ekkor kisebb adagokban nem túl vékonyra nyújtjuk, kb. 5 cm-es pogácsaszaggatóval kiszúrjuk. A körök tetejét egy másik kisebb kiszúróval megnyomjuk, amitől a keksz szép mintássá válik. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk őket, és előmelegített 160 fokos sütőben, 7 perc alatt készre sütjük. Nem kell jobban megsütni, mert nagyon kiszáradhat. Amikor kivesszük a sütőből még puhának tűnik, hagyjuk kihűlni.

A krémet kivesszük a hűtőből, és a kihűlt keksz egyik felére 1 teáskanálnyi krémet teszünk, majd rátesszük a keksz másik felét, és addig nyomjuk össze, amíg a krém elérti a kekszek széleit. Néhány percre hűtőbe tesszük, amíg a krém megszilárdul, és már fogyasztható is.

Pudingos túrós zserbó




Hozzávalók a tésztához:

40 dkg liszt, 20 dkg cukor, 12 dkg vaj, 2 evőkanál tejföl, 1 dl tej, 1 tojás + 1 sárgája, 1/2 tasak sütőpor, 3 evőkanál kakaó;

a töltelékhez:

50 dkg tehéntúró, 5 dkg vaj, 3 dl tej, 1 tasak vaníliás pudingpor, 1 tasak vaníliás cukor, 20 dkg cukor, 1 evőkanál reszelt citromhéj, 2 evőkanál búzadara;

továbbá:

baracklekvár, 15 dkg darált dió, 8-10 dkg cukor.

a tetejére:

10 dkg étcsokoládé, 1 dl tejszín.



Elkészítése:

1. A pudingport a tejjel és a kétféle cukorral elkavarjuk, folytonosan keverve megfőzzük, majd belekavarjuk a vajat, langyosra hűtjük.

2. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, a masszát három részre osztjuk.

3. Az első lapot tepsi nagyságúra nyújtjuk.

4. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, megkenjük baracklekvárral.

5. Megszórjuk a cukorral elvegyített darált dióval.

6. A kihűlt pudingot a túróval, citromhéjjal simára kavarjuk

7. Rátesszük a második kinyújtott lapot is, megszórjuk a búzadarával, és rákanalazzuk a túrós tölteléket, elsimítjuk.

7. A túrókrém tetejére helyezzük a harmadik lapot, amelyet villával megszurkálunk. Előmelegített 180 fokos sütőben 35-40 percig sütjük.

8. Az étcsokoládét a tejszínnel gőz fölött megolvasztjuk, és a sütemény tetejére kenjük.

Csokoládékrémes korongok

 



Hozzávalók:

a tésztához: 30 dkg liszt, 20 dkg szobahőmérsékletű vaj, 4 tojás, 20 dkg porcukor, 1 tasak vaníliás cukor, 1 teáskanál citromhéj, csipet só;

a krémhez: 15 dkg étcsokoládé, 2 dl tejszín;

a mázhoz: 5 dkg csokoládé, 0,5 dl tejszín.



Elkészítése:

A krémhez a tejszínt a csokoládéval vízgőz fölött felolvasztjuk, szép simára keverjük és hagyjuk megdermedni.

A tésztához a vajat a porcukorral habosra kavarjuk, majd belekavarjuk a többi hozzávalót is. Egy habzsákba kanalazzuk és sütőpapírral bélelt tepsibe 5-6 cm távolságra kisebb halmokat nyomunk. Előmelegített 180 fokos sütőben kb. 12 perc alatt megsütjük, vigyázva ne piruljanak meg. Kihűlni hagyjuk. A krémet kézi mixerrel jól felhabosítjuk és a kihűlt korongokat megtöltjük, összeragasztjuk. A csokoládémáshoz a csokoládét a tejszínnel összeolvasztjuk, sütőpapírból kisebb tölcsért készítünk, ebbe beleöntjük a csokoládémázat, a tölcsér aljára épp egy pici lyukat vágunk, és ezzel díszítjük a már megtöltött korongokat.

Lekváros isler

 


Hozzávalók:

20 dkg liszt, 10 dkg őrölt dió, 18 dkg vaj, 10 dkg porcukor, csipet só.

továbbá: barack lekvár, 10 dkg étcsokoládé, 1 dl tejszín.

Elkészítése:

A hozzávalókat alaposan összegyúrjuk, 30 percet hűtőszekrényben pihentetjük, majd 3-4 mm vastagra kinyújtjuk. Linzer szaggatóval kiszaggatjuk, és előmelegített sütőben kb. 11 perc alatt készre sütjük. Ha mind kisült, lekvárral összeragasztjuk. Az étcsokoládét a tejszínnel vízgőz fölött megolvasztjuk, a megtöltött linzerkarikákat a csokiba mártogatjuk, megdermedni hagyjuk.

Kókuszos patkó



Hozzávalók:

30 dkg liszt, 5 dkg kókuszreszelék, 20 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 1 tojás sárgája, 2 tasak vaníliás cukor, 1 teáskanál citromhéj, 1 teáskanál sütőpor, 1 evőkanál citromlé, csipet só.

Elkészítése:

A kókuszreszeléket a liszttel összekeverjük, belemorzsoljuk a vajat, hozzáadjuk a tojássárgáját, a kétféle cukrot, a citromlével felhaboztatott sütőport, csipet sót, citromhéjat összegyúrjuk. A masszából dió nagyságú adagokat csípünk, mindegyikből kis rudat sodrunk, majd patkóformára alakítjuk. Zsírral kikent vagy sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk, és előmelegített 180 fokos sütőben kb. 15 perc alatt készre sütjük.

Tipp: Vaníliás porcukorba is hempergethetjük. A sütemény sokáig eláll, fémdobozban tárolható.

2023. december 20., szerda

Borjú raguleves

 


Hozzávalók (4 személyre):

70 dkg csontos borjúhús, 3 sárgarépa, 2 petrezselyemgyökér, 1/2 zeller (kisebb), 1 zöldpaprika, 1 hagyma, 2 dl tejföl, 1 citrom, 1 csapott evőkanál liszt, 1 tojás sárgája, házi ételízesítő, petrezselyemzöld, tárkony, só, bors, zsír vagy olaj.

Elkészítése:

A csontos borjúhúst hideg vízben főni tesszük, amikor felforrt a habját leszedjük, ekkor borssal és házi ételízesítővel fűszerezzük. A zöldségeket megpucoljuk, apróra vágjuk. Amikor a hús félig megfőtt az apróra vágott hagymát kevés zsiradékon üvegesre pároljuk, hozzáadjuk a zöldségeket, kissé megpároljuk, majd a húshoz adjuk, lassú tűznél puhára főzzük.  A tejfölt a liszttel és a tojás sárgájával elkavarjuk, besűrítjük a levest, citromlével savanyítjuk, kissé összeforraljuk, petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk.

Grízes mézes sütemény

 


 Hozzávalók:

a lapokhoz: 45 dkg liszt, 10 dkg vaj, 4 evőkanál méz, 10 dkg cukor, 1 tojás, 1 dl tej, 1 teáskanál szódabikarbóna;

a krémhez: 5 dl tej, 5 evőkanál búzadara (gríz), 20 dkg porcukor, 2 tasak vaníliás cukor, 20 dkg vaj;

továbbá: barack- vagy ribizli lekvár, porcukor.

Elkészítése:

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, 30 percre hűtőszekrénybe tesszük, négy részre osztjuk, majd lisztezett deszkán téglalap alakúra nyújtjuk, előmelegített 170 fokos sütőben, egyenként megsütjük. A krémhez a tejet felforraljuk, majd a búzadarát fokozatosan belekavarjuk, folytonos keverés melett sűsűre főzzük, hagyjuk kihűlni. A vajat a kétféle cukorral habosra kavarjuk, majd a kihűlt krémmel összevegyítjük. Aí egyik lapot megkenjük a grízes krém felével, ráhelyezzük a második lapot, megkenjük a lekvárral, erre kerül a harmadik lap, majd a maradék krémet rákenjük és befedjük az utolsó lappal. Hagyjuk a lapokat megpuhulni, ekkor megszórjuk porcukorral, éles késsel szeleteljük.

2023. október 18., szerda

Non plus ultra

 


Hozzávalók:

a tésztához: 30 dkg liszt, 16 dkg vaj, 3 tojás sárgája, 10 dkg porcukor, 6 dkg tejföl, csipet só, 1 tasak vaníliás cukor.

a habhoz: 3 tojásfehérje, 25 dkg porcukor, 1 teáskanálnyi ecet vagy citromlé, 1 csipet só, 1 tasak vaníliás cukor.

Továbbá: baracklekvár

Elkészítése:

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, ezután kb. 30 percre hűtőszekrénybe tesszük.

Lisztezett felületen kb. 3 mm vastagra nyújtjuk és apró pogácsaszaggatóval korongokat vágunk a tésztából, sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk. A tojásfehérjét csipet sóval elkezdjük felverni, majd hozzáadagoljuk a porcukrot és az ecetet vagy citromlét, egészen addig verjük, amíg sűrű, habcsók állagú masszát kapunk. A habcsókot nyomózsákba rakjuk és kis halmokat nyomunk a tésztakorongokra. Eközben a sütőt 170 fokra előmelegítjük. Kb. 10-15 perc alatt megsütjük. Amikor kihűltek baracklekvárral összeragasztjuk.

Meggyes pudingos csiga

 


Hozzávalók:

50 dkg liszt, 2 dkg élesztő, 5-6 dkg vaj, reszelt citromhéj, 1 tojás+ 1 tojássárgája, 1 evőkanál vaníliás cukor, csipet só, 3 evőkanál cukor, 2,5-3 dl tej;

a töltelékhez: 1 tasak vaníliás pudingpor, 3,5 dl tej, 2 evőkanál cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 2 dkg vaj, meggy vagy más bogyós gyümölcs (kompót is lehet).

továbbá: 1 dl tej, 1 tasak vaníliás cukor;

Elkészítése:

A tésztához az élesztőt felfuttatjuk kevés cukros tejben. A vajat elmorzsoljuk a liszttel és a tojássárgájával és az egész tojással, hozzáadjuk a kétféle cukrot, az élesztős tejet, a citromhéjat, a sót, és a maradék tejet. A tésztát jól meggyúrjuk, letakarva 1 órán át kelesztjük. Lisztezett deszkára borítjuk, és vékonyra kinyújtjuk.

Elkészítjük a tölteléket. Ehhez a pundingport a kétféle cukorral és tejjel megfőzzük, belekavarjuk a vajat, hagyjuk kihűlni. Amikor kihűlt a puding rákenjük a kinyújtott tésztára, megszórjuk a kimagozott meggyel, felcsavarjuk, kétujjnyi vastagságú szeletekre vagdaljuk, és sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk. További 30 percet kelesztjük, majd előmelegített 170 fokos sütőben 35-40 perc alatt megsütjük. Amikor már majdnem megsültek meglocsoljuk a cukros tejjel.

Tojással töltött fasírt

 


Hozzávalók 4 személyre:

60 dkg darált sertéshús, 1 tojás, 1 hagyma, 2 cikk fokhagyma, só, bors, pirospaprika, 1 szelet kenyér vagy zsömle, te, zsiradék vagy olaj, 4 főtt tojás, 16 szelet bacon szalonna.

Elkészítése:

A hagymát apróra vágjuk, kevés zsiradékon üvegesre pároljuk. A darált húst egy tálba tesszük, hozzáadjuk a ledarált párolt hagymát és kenyeret, a tojást és a zúzott fokhagymát. Sóval, borssal, pirospaprikával fűszerezzük, jól összedolgozzuk. A bacon szeleteket keresztbe fektetjük, majd belecsomagoljuk a fél tojással töltött fasírtgolyókat. Mindenik fasírt muffint egy zsiradékkal kikent muffinformába tesszük forró sütőben kb.30-40 perc alatt megsütjük. Konyhai papírtörlővel bélelt tálba kiszedjük, így leitatjuk a fölösleges zsiradékot a fasírtgolyókról. Friss salátával vagy tetszés szerinti körettel tálaljuk.

2023. szeptember 11., hétfő

Lecsós csirkemáj puliszkával

 



Hozzávalók (4 személyre):

Adagok száma: 4 adag

Felkészülési idő: 15 min

Főzési idő: 30 min

50 dkg csirkemáj, 5 dkg füstölt szalonna, 2 paprika, 3-4 hámozott paradicsom, 4-5 hagyma, 2 cikk fokhagyma, zsír vagy olaj, pirospaprika, házi ételízesítő, só, bors, petrezselyemzöld.

Elkészítése:

A májat megtisztítjuk, majd kockára vágjuk. A szalonnát vékony csíkokra, a hagymát apróra, a paprikát csíkokra, a paradicsomot pedig kockára vágjuk. Kevés zsiradékon megpirítjuk a szalonnát, hozzáadjuk a hagymát és a zúzott fokhagymát, üvegesre pirítjuk. Ekkor hozzáadjuk a paprikát és a paradicsomot, házi ételízesítővel, sóval, borssal fűszerezzük, felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi, lefödjük, és lassú tűzön főzzük. Amikor a zöldségek megpuhultak, beletesszük a májat, megszórjuk pirospaprikával és apróra vágott petrezselyemzölddel, készre főzzük. Puliszkával és ízlés szerint salátával, savanyúsággal tálaljuk.



2023. július 4., kedd

Avokádós bagettek paradicsom salátával

 



Hozzávalók:

2 érett avokádó, 2 kisebb bagett vagy személyenként 4 szelet, 2-3 paradicsom, 1 kisebb lila hagyma, szójaszósz, balzsamecet, só, bors, petrezselyemzöld.

Elkészítése:

Az avokádókat meghámozzuk, magját kivesszük, majd a húsát egy villával megtörjük, szójaszósszal, sóval és borssal ízesítjük. A hagymát apróra, a paradicsomot kisebb darabokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk és balzsamecettel ízesítjük.

A bagettet felszeleteljük, megkenjük az avokádó krémmel, majd paradicsomsalátát halmozunk rá. Apróra vágott petrezselyemzölddel megszórva azonnal kínáljuk.

Chiapuding áfonyalekvárral és eperrel

 



Hozzávalók 4 személyre:

5 evőkanál chia mag, 4 dl kókusz- vagy mandulatej, 2-3 evőkanál méz, 1 csipet só;

20 dkg friss áfonya, 2 evőkanál cukor, fél teáskanál cirmhéj;

továbbá: friss eper vagy más gyümölcs, menta vagy citromfű.

Elkészítése:

A kókusztejbe a chiamagot, mézet és a sót belevegyítjük, jól elkavarjuk, néhány órára hűtőszekrénybe tesszük. Ennyi idő alatt a chiamagok jól magukba szívják a nedvességet, és megduzzadnak. Többször keverjük át.

Az áfonyát a cukorral és citromhéjjal jól összeforraljuk, hagyjuk kihűlni. Üvegpoharakba kanalazzuk a chiapudingot, majd az áfonyalekvárt a tetejére. Közvetlenül tálalás előtt szeletekre vágott eperdarabokkal és menta vagy citromfűlevéllel díszítjük.

Zöldborsós-gombás sertésszűz

 



Hozzávalók (4 személyre):

1 közepes sertésszűz, 40 dkg zöldborsó, 25 dkg gomba, 1 kisebb hagyma vagy 10 cm-es póréhagyma, 1 evőkanál liszt, 2 dl tejszín, petrezselyemzöld, 1 evőkanál vaj, só, bors.

Elkészítése:

A bélszínt felszeleteljük, sózzuk, borsozzuk és forró vajon mindkét oldalát megsütjük, kiszedjük az edényből. Amiben a húst sütöttük kevés vajat olvasztunk, beletesszük az apróra vágott hagymát üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk a zöldborsót kissé megpároljuk, ekkor beletesszük a szeletekre vágott gombát, kevés vizet öntünk alá, sózzuk, borsozzuk és puhára főzzük. Megszórjuk a liszttel, kissé átforgatjuk, majd kevés vizet öntünk rá, majd a tejszínnel hígítjuk, apróra vágott petrezselyemzölddel megszórjuk. Az elősütött bélszínt csíkokra vágjuk (elhagyható) és a gombás zöldborsóval tálaljuk.

Tipp: A csíkokra vágott húst bele is tehetjük a zöldborsóhoz, kissé összeforraljuk és párolt rizzsel kínáljuk.

2023. június 28., szerda

Túrógombóc málnaszósszal



Adagok száma: 4 adag

Felkészülési idő: 60 min

Főzési idő: 30 min

Hozzávalók:

a gombóchoz: 50 dkg tehéntúró, 3 tojás, 15 dkg búzadara (gríz), 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál cukor, só, 1 evőkanál citromhéj.

a málnaszószhoz: 25 dkg málna, 2 evőkanál cukor, fél dl víz, 1 csapott evőkanál étkezési keményítő vagy pektin, 4-5 citromfűlevél.

a pirított pirított zsemlemorzsához: 2 evőkanál zsír vagy vaj, 4-5 evőkanál zsemlemorzsa

Elkészítése:

A tehéntúrót simára kavarjuk a tojássárgájával, az olajjal, sóval és a cukorral. Belekavarjuk a búzadarát és a citromhéjat, majd 3-4 órát hűtőszekrényben pihentetjük. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, és óvatosan összevegyítjük a túróval. Vizes kézzel gombócokat formázunk, ezeket lobogó sós vízben megfőzzük. Amikor a gombócok feljönnek a víz felszínére, kész is van. Ekkor leszűrjük, pirított morzsába forgatjuk. Málnaszósszal kínáljuk.

A pirított zsemlemorzsához a zsiradékot felforrósítjuk, belekavarjuk a morzsát, és takaréklángon, állandó keverés mellett aranybarnára pirítjuk.

Egy kisebb edénybe a málnát beletesszük, majd a vizet, a cukrot és a friss citromfüvet. Forraljuk fel, majd adjuk hozzá a vízzel elkavart keményítőt vagy pektint, forraljuk még 1-2 percig.

Tipp: a málnát le is turmixolhatjuk vagy átpasszirozzuk, nekem így is bevált :)

2023. február 17., péntek

Diós-karamellás nápolyi szelet



Hozzávalók:

1 csomag ostyalap (5 lap), 35 dkg cukor, 3 dl kávé, 25 dkg vaj, 15 dkg őrölt dió, 45 dkg tejpor.
Elkészítése:
A kávét a cukorral összefőzzük, amikor jól gyöngyözni kezd, beletesszük a vajat, elolvadni hagyjuk. Ekkor a tűzről levesszük, belekavarjuk a darált diót és a tejport. Mikor kissé már kihűlt, megkenjük vele az ostyalapokat. Egy éjszakát állni hagyjuk, másnap szeleteljük.

2023. február 16., csütörtök

Almás zellerkrémleves

 



Hozzávalók 4 személyre:

1 közepes fej zeller, 2 alma, 2 közepes krumpli, 1 hagyma, 2 dl tejszín, 1 evőkanál vaj, 1 liter alaplé vagy víz, házi ételízesítő, só, bors, maréknyi mogyoró a tálaláshoz.

Elkészítése:

A zöldségeket és az almát megtisztítjuk, felaprítjuk. A vajat egy lábasba megolvasztjuk, rádobjuk a hagymát meg a zellert, és kevergetve 3-4 perc alatt kicsit karamellizáljuk, majd hozzáadjuk a krumplit és az almát, átkeverjük, felöntjük az alaplével, és forrástól számítva puhulásig főzzük.

A tűzről levéve botmixerrel krémesre mixeljük, felöntjük a tejszínnel, megkóstoljuk, házi ételízesítővel, sóval és borssal ízesítjük. Pirított mogyoróval és apróra vágott zellerzölddel meghintve tálaljuk. Pirított kenyérkockát is adhatunk mellé.

2023. február 5., vasárnap

Fokhagymás nyúlleves

 


Hozzávalók 4 személyre:

1 kg csontos nyúlhús, 2 sárgarépa, 2 petrezselyemgyökér, 1 hagyma, 4-5 cikk fokhagyma, kevés zsiradék, 1 evőkanál liszt, 2 dl tejföl, citromlé, házi ételízesítő, só, bors, tárkony, petrezselyemzöld.

Elkészítése:

A nyúlhúst házi ételízesítővel puhára főzzük, majd kicsontozzuk. A sárgarépát és petrezselyemgyökeret kisebb darabokra, a hagymát apróra vágjuk, majd a zsiradékon kissé megpirítjuk, a húslével felengedjük, sóval, borssal fűszerezzük. Beletesszük a zúzott fokhagymát, puhára főzzük, majd hozzáadjuk a kicsontolt húst. A lisztet a tejföllel csomómentesre kavarjuk, besűrítjük a levest, aprított tárkonnyal és petrezselyemzölddel, citromlével ízesítjük. Tálaláskor csípős paprikát szeletelünk rá.

2023. február 4., szombat

Rántott tarja gazdagon

 


Hozzávalók 4 személyre:

a rántott tarjához: 4 szelet sertéstarja, 2 tojás, liszt, zsemlemorzsa, őrölt chili (elhagyható), olaj, só, bors;

továbbá: 20 dkg gomba, 10 dkg sonka, 15 dkg reszelt sajt, só, bors, petrezselyemzöld;

a körethez: 25 dkg rizs, 20 dkg zöldségkeverék, 5 dkg zsiradék vagy vaj, 1 evőkanál házi ételízesítő.

Elkészítése:

A tarja szeleteket vékonyra klopfoljuk, sózzuk, borsozzuk. Lisztbe, felvert tojásba és a zsemlemorzsába forgatjuk. Bő, forró zsiradékban vagy olajban megsütjük.

A gombát megtisztítjuk, felszeleteljük, a sonkát csíkokra vágjuk, kevés zsiradékon megpirítjuk, sóval, borssal, őrölt chilivel és apróra vágott petrezselyemmel megszórjuk. A karaj szeleteket egy tűzálló tálba helyezzük, ráhalmozzuk a sonkás gombaragut, majd reszelt sajttal megszórva, előmelegített sütőbe tesszük, amíg a sajt ráolvad, azonnal kínáljuk.

 

A körethez a vajat megolvasztjuk, hozzáadjuk az átmosott, jól lecsöpögtetett rizst, és fehéredésig pároljuk. Megszórjuk az ételízesítővel, felöntjük dupla mennyiségű forró vízzel, belekavarjuk a vegyes zöldséget, és puhára főzzük. Mikor megfőtt, lefedve kb. 15 percig pihenni hagyjuk, majd a tarjaszeletekkel tálaljuk.

2023. január 30., hétfő

Tépett hús babfőzelékkel

 


Hozzávalók a húshoz:

1 kg sertéscomb,

továbbá a fűszerezéshez: 1-1 teáskanál fűszerkömény, római kömény, pirospaprika, koriander, oregánó, majoránna, paradicsompüré, só, 1-1 evőkanál barna cukor, szójaszósz, almaecet, Worchester szósz, 1 hagyma, 1 dl ketchup, olaj.

A babfőzelékhez:

40 dkg fehér bab, 2 evőkanál paradicsompüré, 1 hagyma, 2-3 cikk fokhagyma, 1 evőkanál zsír vagy olaj, 2 babérlevél, só, bors;

Elkészítése:

A száraz fűszereket összekeverjük, majd hozzáadjuk a paradicsompürét, 4 evőkanál olajat, 4 evőkanál vizet és jól összekeverjük. A fűszeres pasztát belemasszírozunk a húsba, majd egy felforrósított lábasba olajat öntünk és lepirítjuk a hús minden oldalát. Miközben pirul a comb, hozzádobjuk a felaprított hagymát, a fűszeres pasztát (ami maradt a hús bekenése után), a ketchupot, a vizet, az almaecetet, a Worcester szószt és a szójaszószt. Ezt a gazdag szaftot jól elkeverjük, majd ha elkezd rotyogni, betesszük a lábast előmelegített 130 fokos sütőbe, ahol 4 órán keresztül pároljuk. Amikor a hús omlósra puhult, kiszedjük egy tálba és 2 villa segítségével szétszedjük a húst. Vigyázzunk, hogy azért darabokban maradjon a hús és ne váljon pépessé. A már előre elkészített főzelékkel, vagy más körettel kínáljuk.

A főzelékhez babot éjszakára beáztatjuk, másnap a vizet leöntjük, annyi hideg vízzel, amennyi ellepi, főni tesszük, a babérlevéllel együtt, puhára főzzük. Kevés zsiradékon az apróra vágott hagymát megdinszteljük, hozzáadjuk a fokhagymát meg a paradicsompürét, addig főzzük, amíg mártás sűrűségű lesz. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a babot is, és kissé összeforraljuk.

Tipp: konzervbabból is készíthetjük!

Kijevi csirkemell

 


Hozzávalók 4 személyre:

50 dkg csirkemell, 2 tojás, só, bors, liszt, zsemlemorzsa, olaj a sütéshez;

a töltelékhez:

15 dkg reszelt sajt, 5 dkg vaj, 2 evőkanál tejföl, 2 cikk zúzott fokhagyma, apróra vágott petrezselyemzöld, só, bors, késhegynyi reszelt szerecsendió.



Elkészítése:

A tölteékhez a hozzávalókat összekavarjuk. A húst felszeleteljük, kissé klopfoljuk, sóval és borssal fűszerezzük, rákenjük a tölteléket és felcsavarjuk, kb. egy órára hűtőszekrénybe tesszük.

Szokásos módon lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk. Bő, de nem túl forró olajban kb. 5-8 perc alatt megsütjük, majd fogyasztás előtt hagyjuk hűlni pár percig. Magában, kenyérrel vagy valamilyen tetszőleges körettel fogyasztjuk.

2023. január 21., szombat

Kakaós csiga

 


Hozzávalók a tésztához:

50 dkg liszt (25+25 dkg búza- illetve kenyérliszt vegyesen), 5 dkg cukor, 1 tojás, 1 teáskanál só, 1,5 dl tej, 1,5 dl langyos víz, 1 tasak szárított vagy egy dió nagyságú friss élesztő;

továbbá: 20 dkg vaj a kenéshez, 3 evőkanál cukrozatlan kakaó, 5 dkg porcukor, 2 tasak vaníliás cukor, 7 dkg vaj.



Elkészítése:

A vajat hűtőszekrénybe tesszük. A tésztához a friss élesztőt felfuttatjuk kevés cukros tejben. A tészta hozzávalóit jól meggyúrjuk, letakarva 1 órán át kelesztjük. Lisztezett deszkára borítjuk, és vékonyra kinyújtjuk. Az előhűtött vaj 2/3-át a nagy lyukú reszelőn a tésztára reszeljük, majd három egyenlő részre bejelöljük. A bal oldali tésztarészt ráhajtjuk a középső részre, majd a jobb oldali részt ráhajtjuk a kettős tésztarétegre, ráreszeljük a maradék vajat, a tésztát újra félbe hajtjuk. Meglisztezzük az asztalt és a tészta felületét, majd a tésztát elfordítjuk, és újra kinyújtjuk. A 7 dkg vajat megolvasztjuk, a kinyújtott tésztára kenjük, megszórjuk a kétféle cukorral elvegyített kakaóval, a bejglihez hasonlóan felcsavarjuk, majd ujjnyi vastagra szeleteljük. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk, jó távol, hogy kelesztéskor ne ragadjanak össze. Letakarva durván 1 óráig pihentetjük, majd lekenjük olvasztott vajjal. Előmelegített kb. 200 fokos sütőben kb. 5 percig majd további 180 fokon 20 perc alatt megsütjük.

2023. január 16., hétfő

Hamis pacalleves laskagombából

 


Hozzávalók:

50 dkg laskagomba, 2 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 1 hagyma, 1 evőkanál liszt, 3 dl tejföl, citromlé vagy ecet 4-5 cikk fokhagyma, só, bors, csípős paprika, zsiradék, csípős paprika.

Elkészítése:

A gombát enyhén sós vízben megfőzzük, majd csíkokra vágjuk. A sárgarépát, a petrezselyemgyökeret és a hagymát meghámozzuk, apróra vágjuk. A fokhagymát megpucoljuk. Zsiradékon a hagymát, a sárgarépát és petrezselyemgyökeret megdinszteljük, feltöltjük forró vízzel , hozzáadjuk az apróra vágott fokhagyma felét. Amikor a zöldségek megfőttek, beletesszük a főtt és leszűrt laskagombát, sózzuk, borsozzuk, citromlével vagy ecettel savanyítjuk. A tejfölt a liszttel elkavarjuk, egy kis levet is hozzákavarunk, majd besűrítjük vele a levest. Beletesszük a maradék zúzott fokhagymát, és összeforraljuk. Tálaláskor tejföllel meg csípős paprikával tálaljuk

Tipp: Fontos a citromlét vagy az ecetet még a tejföl előtt beletenni, így nem kapja össze.