2023. december 29., péntek

Oreó keksz házilag

 


Hozzávalók:

a tésztához: 22,5 dkg liszt, 12,5 dkg holland kakaó, 12,5 dkg porcukor, 12,5 dkg vaj, 1 tojás, 1/2 teáskanál szódabikarbóna, 1/2 teáskanál sütőpor, csipet só, 1 evőkanál citromlé;

A krémhez: 10 dkg fehércsokoládé, 1,5 dl tejszín.

Elkészítése:

Először a krémet készítjük el, ehhez a csokoládét a tejszínnel vízgőz fölött megolvasztjuk, hűtőszekrénybe tesszük.

A lisztet összekeverjük a kakaóval, a szódabikarbónával, a sütőporral, és a sóval, majd a többi hozzávalóval jól összegyúrjuk. Ekkor kisebb adagokban nem túl vékonyra nyújtjuk, kb. 5 cm-es pogácsaszaggatóval kiszúrjuk. A körök tetejét egy másik kisebb kiszúróval megnyomjuk, amitől a keksz szép mintássá válik. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk őket, és előmelegített 160 fokos sütőben, 7 perc alatt készre sütjük. Nem kell jobban megsütni, mert nagyon kiszáradhat. Amikor kivesszük a sütőből még puhának tűnik, hagyjuk kihűlni.

A krémet kivesszük a hűtőből, és a kihűlt keksz egyik felére 1 teáskanálnyi krémet teszünk, majd rátesszük a keksz másik felét, és addig nyomjuk össze, amíg a krém elérti a kekszek széleit. Néhány percre hűtőbe tesszük, amíg a krém megszilárdul, és már fogyasztható is.

Nincsenek megjegyzések: