2015. június 30., kedd

Áfonyakrémleves


Hozzávalók (4 személyre):
25 dkg áfonya, 5-7 dkg cukor, 5 dl tej, 2 dl tejszín, 1 evőkanál liszt vagy étkezési keményítő, ½ citrom, késhegynyi őrölt fahéj, csipetnyi só.
Elkészítése:
Az áfonyát megtisztítjuk, néhány szemet félreteszünk. A többit megmossuk, lecsöpögtetjük, megcukrozzuk, kevés vizet öntünk alá, és főzzük egy keveset. Hozzáteszünk egy csipet sót, majd botmixerrel pürésítjük. Hozzáadjuk a tejet, kissé összefőzzük, majd citromlével meg őrölt fahéjjal ízesítjük. A tejszínt elkavarjuk a liszttel, és besűrítjük vele a levest. Hagyjuk kihűlni, majd néhány órára a hűtőbe tesszük, tálaláskor csészékbe öntjük, tejszínnel vagy tejszínhabbal és a félretett áfonyával, mentalevéllel díszítjük.
EK. 2015. július

2015. június 23., kedd

Kekszes krémes sütemény


Hozzávalók a piskótához:
4 tojás, 4 evőkanál liszt, 4 evőkanál cukor, 4 evőkanál víz, 2 evőkanál kakaó, 1 teáskanál sütőpor, kevés citromlé, csipet só;
a krémhez: 3 dl tej, 1 tasak vanília ízű pudingpor, 20 dkg porcukor, 20 dkg vaj, 2 tasak vaníliás cukor;
a kekszes töltelékhez: 50 dkg háztartási keksz, 25 dkg gesztenyepüré, 3 dl tej, 1 dl főtt kávé, 2 evőkanál kakaó, 4 evőkanál savanykás lekvár (barack, szilva), 1-2 evőkanál rumaroma;
a mázhoz: 10 dkg étcsokoládé, 1 dl tejszín.
Elkészítése:
A gesztenyepürét hagyjuk kiolvadni. A piskótához a tojássárgáját a cukorral habosra kavarjuk, belekavarjuk vizet, végül belevegyítjük a lisztet, a kakaót és a citromlével felhaboztatott sütőport. A tojásfehérjéket a sóval kemény habbá verjük, és szép lassan belekavarjuk a tésztába. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és előmelegített 180 fokon 30 perc alatt megsütjük. A krémhez a pudingport a tejjel csomómentesre keverjük és sűrűre főzzük. A porcukrot a vajjal alaposan kikavarjuk. Amikor puding kihűlt, hozzáadjuk a krémet, a vaníliás cukrot és simára kavarjuk.
A kihűlt piskótalapot kettévágjuk. Az egyik piskótát egy magasabb falú tepsibe fektetjük, rákenjük a krém felét.
A töltelékhez a kekszet nagyobb darabokra tördeljük, hozzáadjuk a tejet, a kávét, a kakaót, a gesztenyepürét, a lekvárt, és a rumaromát. Jól összedolgozzuk, és krém tetejére simítjuk. Rákenjük a maradék krémet, óvatosan ráfektetjük a maradék piskótát.
Az étcsokoládét gőz fölött felolvasztjuk, belekavarjuk a tejszínt, és a sütemény tetejére kenjük. Egy éjszakát hagyjuk pihenni, másnap egy forró vízbe mártott éles késsel felszeleteljük.
KT. 2015. július

2015. június 17., szerda

Párolt sertésszelet sörös mártással


Hozzávalók (4 személyre):
80 dkg sertéskaraj vagy comb, 25 dkg vegyes zöldség, 1 hagyma, 2 cikk fokhagyma, házi ételízesítő, 1 evőkanál zsír, 1 evőkanál liszt, só, egész bors, 1 dl paradicsomlé vagy 1 evőkanál paradicsompüré, 1 dl sör.
Elkészítése:
A húst jól megmossuk, befűszerezzük és hozzáadva a zöldségeket, vízzel feltöltve puhára pároljuk. Ha megpuhult, a húst kiszedjük a levéből, és felszeleteljük. A visszamaradt zöldséget pürésítjük. Közben egy lábosban a zsírt felolvasztjuk, meghintjük liszttel, rövid ideig pirítjuk, majd hozzáöntjük a sört, csomómentesre keverjük, és hozzáadjuk a pürésített zöldséget. Jól kiforraljuk, végül pedig elkeverjük benne a paradicsompürét. A mártást tálaláskor a hús mellé adjuk. Burgonyakörettel, rizzsel vagy főtt tésztával tálaljuk.
EK. 2015 június.

Töltött cukkini kapros mártással


Hozzávalók (4 személyre):
4 kisebb cukkini, 30 dkg csirke- vagy sertéshús, 1 hagyma, 1 paprika, 2 paradicsom, 2 cikk fokhagyma, só, bors, pirospaprika, zsiradék; a mártáshoz: 5 dkg vaj, 1 evőkanál liszt, 1-1 dl tej és tejföl, friss kapor, só, cukor, ecet.
Elkészítése:
A paprikát vékonyra, a paradicsomot kisebb kockákra vágjuk. A hagymát felaprítjuk, kevés zsiradékon üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a kockára vágott húst, fehéredésig pároljuk. Ekkor beletesszük a paprika és a paradicsom felét, a zúzott fokhagymát. Sóval, borssal, pirospaprikával fűszerezzük, jól összeforraljuk. A cukkinit megmossuk, 3-4 darabba vágjuk, mindegyik cukkinidarabot karalábévájóval vagy kiskanállal kivájjuk, kissé megsózzuk, és megtöltjük a húsraguval. A maradék paprikát meg paradicsomot kevés olajon megpároljuk, hozzáadjuk a cukkini kikapart húsát, megsózzuk, kissé összefőzzük. Egy tűzálló tálba kanalazzuk a párolt zöldséget, ráhelyezzük a cukkini korongokat, kevés vizet öntünk alá, és alufóliával letakarva 180 fokos sütőben puhára sütjük. A mártáshoz felolvasztjuk a vajat, beleszórjuk a lisztet, 1-2 percig pirítjuk, majd felöntjük a tejjel. Amikor kissé vastagodni kezd, belekavarjuk a tejfölt és az apróra vágott kaprot. Habverővel kevergetve kiforraljuk. Sóval, pici cukorral meg ecettel ízesítjük. A töltött cukkinira kanalazunk a mártásból, és forrón tálaljuk.
KT. 2015 június.

2015. június 9., kedd

Ordás bukta


Hozzávalók a tésztához:
50 dkg liszt, 15 dkg puha vaj, 2 tojás, 4 evőkanál cukor, 1,5 dl tej, 1 tasak szárított élesztő, 1 tasak vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, só;
a töltelékhez: 30 dkg orda, 2-3 evőkanál cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 2 tojás, 1 csokor kapor; a tetejére: 1 tojás.
Elkészítése:
A tésztához az élesztőt felfuttatjuk kevés cukros tejben. A lisztet elsúroljuk a vajjal és a tojásokkal, majd hozzáadjuk a kétféle cukrot, az élesztőt, a citromhéjat, a csipet sót, és a maradék tejet. A tésztát jól meggyúrjuk, majd letakarva egy órát kelesztjük. Ez idő alatt a töltelékhez az ordát villával összetörjük, hozzáadjuk a kétféle cukrot, a tojássárgáját, a megmosott, illetve összevágott kaprot, és összekavarjuk. A tojásfehérjét felverjük, és könnyedén beleforgatjuk a töltelékbe. A megkelt tésztát lisztezett felületen téglalap alakúra nyújtunk, majd néhány perc pihentetés után kb. 7x7 cm-es négyzetekre vágjuk. Mindegyik négyzetre egy-egy evőkanálnyi tölteléket halmozunk, felcsavarjuk, végüket kissé benyomkodjuk, hogy a töltelék ne folyjon ki. Sütőpapírral bélelt vagy zsírral kikent, lisztezett tepsibe rakjuk. Amíg a sütő melegszik, addig hagyjuk kelni, ekkor megkenjük a felvert tojással, és előmelegített 180 fokos sütőben szép pirosra sütjük.
EK. 2015 június.

2015. június 4., csütörtök

Tejfölös pulykaleves grízgaluskával



Hozzávalók (4 személyre):
40 dkg pulykahús, 1 hagyma, 2 cikk fokhagyma, 2 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 10 dkg zeller, 1 kisebb zöldpaprika, só, bors, házi ételízesítő, friss tárkony, tárkonyecet, petrezselyemzöld, 1 tojássárgája, 1 dl tejföl; a galuskához: 1 tojás, 3-4 evőkanál gríz, 1 teáskanál olaj, 1 csipet só.
Elkészítése:
A pulykahúst fazékba tesszük, felöntjük annyi hideg vízzel, amennyi jól ellepi, forrásig hevítjük. Amikor felforrt, a habját leszedjük, majd házi ételízesítővel, sóval és borssal fűszerezzük. Fedő nélkül, lassú forralással, gyöngyöztetve fél óráig főzzük. Ezután beletesszük a karikára vágott sárgarépát meg petrezselyemgyökeret, a csíkokra vágott zöldpaprikát, az apróra vágott zellert, a hagymát egészben hagyva, majd továbbra is lassú gyöngyöztető forralással, fedő nélkül főzzük. Miután a hús megfőtt, kivesszük a levesből, kockára vágjuk, majd visszatesszük (a hagymát ekkor kivesszük). Beleszaggatjuk a galuskákat, hozzáadjuk az apróra vágott tárkonyt és petrezselyemzöldet, illetve tárkonyecettel savanyítjuk. A galuskához a tojásfehérjét felverjük egy csipet sóval, belevegyítjük a tojássárgáját meg az olajat, és vékony sugárban hozzáadjuk a grízt is, annyit, hogy összeálló, de nem kemény masszát kapjunk. Jól kikeverjük, és kanállal galuskákat szaggatunk belőle. Takaréklángon 10-15 percig főzzük. Miután a galuskák feljöttek a leves felszínére, a tojássárgáját elkavarjuk a tejföllel, belekeverjük a zúzott fokhagymát, óvatosan a leveshez öntjük, vigyázva, hogy ne törjenek össze a galuskák, és egyet forralunk rajta.
EK. 2015. június