2014. augusztus 29., péntek

Borjúpörkölt sült paprikával


Hozzávalók 4 személyre:
1 kg borjúhús, 2 hagyma, 2 hámozott paradicsom, 1 evőkanál zsír, 3 cikk fokhagyma, 1 dl vörösbor, 1 teáskanál pirospaprika, só, bors.
Hozzávalók a sült paprikához: személyenként 2-3 húsos paprika, ecet, cukor, só, 2 evőkanál olaj.
Elkészítése:
A húst a hártyáitól megtisztítjuk, kockára vágjuk, és kissé besózzuk. A hagymát apróra vágjuk, majd a forró zsíron üvegesre pároljuk. Megszórjuk a pirospaprikával, belerakjuk a húst, a feldarabolt paradicsomot, és a zúzott fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk és fedő alatt pörköljük, amíg a levét elfövi. Ekkor meglocsoljuk a vörösborral, és néha kevés vizet öntünk alá addig, amíg a hús teljesen megpuhul. 
A sült paprikához a paprikákat megmossuk, majd tárcsán vagy rostélyon minden oldalán megsütjük, ekkor leszedjük a tűzhelyről. Egy tálba rakjuk, kissé lesózzuk, majd lefödve 10 percig pihentetjük. Ezalatt a paprikák kissé megizzadnak, így a héját könnyen lehúzhatjuk. A megtisztított paprikákat vízzel leöblítjük, majd olajba mártjuk, és egy tálba rakjuk. Ízlés szerint ecetes-cukros levet készítünk, és a paprikára öntjük. Azonnal fogyasztható.

2014. augusztus 28., csütörtök

Paradicsomos tökfőzelék oldalassal


Hozzávalók 4 személyre:
60 dkg disznóoldalas, 1 kg gyalult tök, 1 evőkanál zsír, 2-3 evőkanál liszt, 3 hámozott paradicsom, 1 dl tejföl, kapor, cukor, só, bors, ecet.
Elkészítése:
Az oldalast sóval, borssal fűszerezzük, majd puhára főzzük.
A tököt meghámozzuk, legyaluljuk, kissé megsózzuk, kb. 1 óra múlva leöntjük a levét, és kicsavarjuk.
A zsírból és a lisztből világos rántást készítünk, rátesszük a besózott tököt, hozzáadjuk a kockára vágott paradicsomot, és az apróra vágott kaprot. Ha a tök nem enged elég levet, kevés vizet öntünk alá, vigyázva, hogy ne süljön le, és fedő alatt megpároljuk. Sóval, borssal, cukorral ízesítjük, belekavarjuk a tejfölt, összeforraljuk, majd az oldalassal vagy más húsos feltéttel tálaljuk.

2014. augusztus 26., kedd

Karalábéleves húsgombóccal

Már egy ideje ki akartam próbálni, aztán mégis elmaradt valamiért. Idén gyönyörű karalábék lettek a kertben, így kipróbáltam húsgombóccal, egyik kedvenc levesem. Nagyon hamar elkészíthető, és roppant egyszerű :)

Hozzávalók (4 személyre):
1 nagyobb karalábé, 1 evőkanál vaj, 1 evőkanál liszt, 1,5 dl tejföl, 1 csokor petrezselyemzöld, só, bors;
a húsgombóchoz: 30 dkg darált csirke vagy sertéshús, 1 evőkanál rizs, 1 hagyma, 2 cikk fokhagyma, 1 tojás, só, bors, fűszerpaprika, olaj.
Elkészítése:
A karalábét az apró lyukú reszelőn lereszeljük, majd az olvasztott vajon megpároljuk, sózzuk, borsozzuk, majd felöntjük vízzel és felfőzzük. Közben a hagymát apróra vágjuk, kevés olajon megfuttatjuk és a darált hússal összevegyítjük, hozzáadjuk a megmosott rizst és a tojást. Sóval, borssal, pirospaprikával és a zúzott fokhagymával fűszerezzük, jól összedolgozzuk. A masszából gombócokat formázunk és befőzzük a levesbe. A lisztet csomómentesre kavarjuk a tejföllel, kevés levessel hőkiegyenlítjük és behabarjuk vele az ételt. Hozzáadjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet és kiforraljuk. 

Paradicsompaprika mustáros szószban


Hozzávalók:
4 kg paradicsompaprika, 40 dkg mustár, 4 dl olaj, 4 dl ecet, 40 dkg cukor, 3 evőkanál só, 1 evőkanál tartósítószer, szemes bors, babérlevél
Elkészítése:
1. A paradicsompaprikát megmossuk, majd kb. 2 cm-es csíkokra vágjuk.

2. Egy nagyobb fazékba öntjük az olajat, az ecetet, a mustárt, a sót és a cukrot, jól elkavarjuk, majd lassú tűznél felforraljuk.


3. Amikor a cukor elolvadt, belerakjuk a csíkokra vágott paprikát, kb. 10 perc alatt összefőzzük.

4. A tűzről levéve belekavarjuk a tartósítót, befőttesüvegekbe rakjuk a paprikát. Megszórjuk szemes borssal, minden üvegbe 2-3 babérlevelet teszünk, majd rákanalazzuk a mustárszószt. Az üvegeket szorosan lekötjük, és szárazdunsztba tesszük.

Rókagombás pulykaragu


Hozzávalók (4 személyre):
50 dkg kagylótészta vagy makaróni, 25 dkg pulykamell, 25 dkg rókagomba, 1 pirospaprika, 1 hagyma, kevés olaj, 2 dl tejszín, só, bors, kakukkfű, petrezselyemzöld, só, bors.
Elkészítése:
A csirkemellet felkockázzuk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk kakukkfűvel. A gombát előfőzzük, a hagymát apró kockákra vágjuk. Forró olajon üvegesre pirítjuk a hagymát, hozzáadjuk a pulykahúst, rátesszük a gombát meg a csíkokra vágott pirospaprikát. Sózzuk, borsozzuk, és puhára pároljuk. Amikor a hús megpuhult, felöntjük a tejszínnel, belekavarjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet, kissé összeforraljuk. A tésztát enyhén sós vízben megfőzzük, majd a raguval forrón tálaljuk.

2014. augusztus 13., szerda

Sós uborka télire


Hozzávalók:
friss uborka, kapor, csombor, torma és zellerlevél, babérlevél, fokhagyma, durva só(jódmentes), szemes bors, befőzőpor (kb. 5 kg uborkához 1 tasak).
Elkészítése:
Az uborkát jól megmossuk, majd 2-3 órára sós hideg vízben áztatjuk. Az üvegek aljára rakunk a zöld fűszerekből, belerakjuk az uborkát, tisztított fokhagymát és szemes borsot szórunk bele(babérlevelet és tormát is helyezünk az uborkák közé). Feltöltjük hideg vízzel, így megmérjük, mennyi víz megy rá az uborkára, majd letöltjük a vizet, és annyi evőkanál sóval főzzük fel, literenként egy evőkanál só, egy pohárnyi forró uborkalével elkavarjuk a befőzőport, majd belekavarjuk a feltöltőlébe. A levet hagyjuk kihűlni, majd az uborkára töltjük. Elsőre a feltöltő lé felzavarosodik, majd szépen letisztul. 

Mákos szilvatorta


Hozzávalók:
50 dkg liszt, 20 dkg vaj, 1 tojás, 1,5 dl tejföl, 10 dkg porcukor, 1 tasak élesztő, kevés tej, 1 citrom reszelt héja, kevés tej, csipet só.
A töltelékhez: 20 dkg mák, 15 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 1 dl tej, citromhéj, 60-70 dkg szilva.
Továbbá: 1 tojás a kenéshez:
Elkészítése:
A töltelékhez a mákhoz adjuk a porcukrot, a vaníliás cukrot, a citromhéjat, és a végül összekeverjük a tejjel. A szilvát kimagozzuk, félbevágjuk.
A tésztához az élesztőt kevés langyos tejben felfuttatjuk, majd a lisztet átszitáljuk, mélyedést készítünk a közepébe, és belerakjuk a felfutott élesztőt. Lazán kézzel összevegyítjük, állni hagyjuk, majd a többi hozzávalóval együtt könnyű tésztát gyúrunk. Alaposan megdagasztjuk, a duplájára kelesztjük. A megkelt tésztát átgyúrjuk, 2 részre osztjuk. Egyik részét kör alakúra nyújtjuk, ráhalmozzuk a máktölteléket, egyenletesen elsimítjuk, rárakjuk a kimagozott, félbevágott szilvát. A félretett tésztából ceruza vastagságú rudakat sodrunk, vagy derelyevágóval csíkokat vágunk, és berácsozzuk a szilvás töltelék tetejét. Megkenjük felvert tojással, előmelegített sütőben közepes lángon aranyszínűre sütjük. Kihűtjük, majd szeleteljük.

Pulykamelles zöldségtorta


Hozzávalók (4 személyre):
a tésztához: 25 dkg liszt, 12 dkg vaj, 1 tojás, 2 evőkanál hideg víz, só.
a feltéthez: 20 dkg pulykamell, 10 dkg bacon, 20 dkg cukkini, 1 kisebb zöldpaprika, 2 cikk fokhagyma, 4 tojás, 2 dl főzőtejszín, 3 dkg vaj, só, bors.

Elkészítése:
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd fóliába csomagolva 30 percig a hűtőben pihentetjük. A pulykamellet csíkokra vágjuk, olvasztott vajon fehéredésig sütjük. Ekkor hozzáadjuk a felaprított cukkinit meg zöldpaprikát, a csíkokra vágott bacont és a zúzott fokhagymát, sóval, borssal fűszerezzük, és félpuhára pároljuk. Az omlós tésztát kinyújtjuk, és egy kb. 26 cm-es kivajazott piteformába simítjuk, megszurkáljuk. A tojásokat a tejszínnel jól felverjük, sózzuk, borsozzuk. A zöldséges pulykaragut eloszlatjuk a tésztán, ráöntjük a tojást, majd előmelegített 200 fokos sütőben kb. 45 perc alatt megsütjük.

2014. augusztus 5., kedd

Padlizsános lepények


Hozzávalók a tésztához:
30 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 tojás, 2-3 evőkanál tejföl, csipet só, 1 teáskanál ecet.
a feltéthez: 1 padlizsán, 2-3 paradicsom, 1 kisebb hagyma, 2 cikk fokhagyma, oregánó, bazsalikom, só, bors, olaj.
Elkészítése:
A vajat nagyon habosra kikavarjuk, majd hozzávegyítünk 10 dkg lisztet, jól eldolgozzuk. Nem tesszük hideg helyre, hogy kenhetően puha maradjon. A többi hozzávalóból
puha rétestésztát gyúrunk, és a deszkán addig gyúrjuk, amíg már nem ragad, és jól hólyagzik. (A tésztát lefagyaszthatjuk, és bármikor elővesszük, hagyjuk kiengedni, majd ízlésünknek megfelelően sütjük, töltjük.
A tésztát kinyújtjuk, rákenjük a lisztes vajat, és szorosan felcsavarjuk. A rudat középen kettévágjuk, a végeket kissé benyomkodjuk, és kellő nagyságúra nyújtjuk. (Süthetünk belőle krémes lapot, sonkás, lekváros táskákat, rolót.)
A paradicsomot néhány percig forró vízbe tesszük, így a héja könnyen lehúzható. Meghámozzuk, feldaraboljuk. A hagymát apróra vágjuk, kevés olajon megpároljuk, majd hozzáadjuk a paradicsomot és a zúzott fokhagymát, kissé összefőzzük.
A tésztát téglalap alakúra nyújtjuk, négybe vagy hatba vágjuk, megkenjük a paradicsomos raguval, sóval, borssal fűszerezzük, megszórjuk a zöld fűszerekkel. A padlizsánt felszeleteljük, mindegyik lepényre 2-3 szeletet rakunk, és előmelegített 180 fokos sütőben 15-20 perc alatt megsütjük.
Tipp: más zöldségekkel, akár gombásan és sajtosan is készíthetjük. Mélyhűtött vajas tésztával is elkészíthetjük. 

Szilvás lepény kelt tésztából


Hozzávalók:
25 dkg liszt, 5 dkg cukor, 5 dkg vaj, 1,2 dl tej, 1 tasak szárított élesztő, csipet só.
továbbá: 70-80 dkg szilva, 2 tasak vaníliás cukor, fahéj.
Elkészítése:
A vajat megolvasztjuk, a hozzávalókat egyenként hozzáadjuk, jól összedolgozzuk, majd hagyjuk kelni. A szilvát megmossuk, kimagozzuk, jól lecsepegtetjük. A kelt tésztát tepsi nagyságúra nyújtjuk, majd a zsírral kikent tepsibe helyezzük. Rárakjuk a szilvát a belsejével felfelé, megszórjuk a vaníliás cukorral, és előmelegített 180 fokos sütőben 35-40 perc alatt megsütjük. Amikor langyosra hűlt, megszórjuk fahéjjal meg porcukorral.

2014. augusztus 2., szombat

Padlizsánfasírt tört krumplival


Hozzávalók 4 személyre:
2 padlizsán (kb. 60 dkg), 5 evőkanál reszelt sajt, 2 cikk fokhagyma, 1 tojás, petrezselyemzöld, zsemlemorzsa, só, bors, olaj vagy zsír.
A körethez: 60-70 dkg krumpli, 3 evőkanál vaj, 1 csokor petrezselyemzöld, só, őrölt bors.
Elkészítése:
A padlizsánt megmossuk, hosszan félbevágjuk, majd a húsát átlósan bevagdossuk, kissé megsózzuk, és 200 fokos sütőben 30 perc alatt megsütjük. Amikor megsült, kikaparjuk a húsát, kissé összetörjük, majd összevegyítjük a tojással, a reszelt sajttal, az áttört fokhagymával, a fűszerekkel és kb. 3-4 evőkanál zsemlemorzsával. A masszából dió nagyságú golyókat formázunk, zsemlemorzsába forgatjuk, és forró zsiradékban megsütjük. A krumplit meghámozzuk, kockára vágjuk, és sós vízben megfőzzük. Ekkor leszűrjük, forró vajba forgatjuk, egy fakanállal összetörjük, sóval, borssal és apróra vágott petrezselyemzölddel ízesítjük. Melegen tálaljuk.