2014. augusztus 5., kedd

Padlizsános lepények


Hozzávalók a tésztához:
30 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 tojás, 2-3 evőkanál tejföl, csipet só, 1 teáskanál ecet.
a feltéthez: 1 padlizsán, 2-3 paradicsom, 1 kisebb hagyma, 2 cikk fokhagyma, oregánó, bazsalikom, só, bors, olaj.
Elkészítése:
A vajat nagyon habosra kikavarjuk, majd hozzávegyítünk 10 dkg lisztet, jól eldolgozzuk. Nem tesszük hideg helyre, hogy kenhetően puha maradjon. A többi hozzávalóból
puha rétestésztát gyúrunk, és a deszkán addig gyúrjuk, amíg már nem ragad, és jól hólyagzik. (A tésztát lefagyaszthatjuk, és bármikor elővesszük, hagyjuk kiengedni, majd ízlésünknek megfelelően sütjük, töltjük.
A tésztát kinyújtjuk, rákenjük a lisztes vajat, és szorosan felcsavarjuk. A rudat középen kettévágjuk, a végeket kissé benyomkodjuk, és kellő nagyságúra nyújtjuk. (Süthetünk belőle krémes lapot, sonkás, lekváros táskákat, rolót.)
A paradicsomot néhány percig forró vízbe tesszük, így a héja könnyen lehúzható. Meghámozzuk, feldaraboljuk. A hagymát apróra vágjuk, kevés olajon megpároljuk, majd hozzáadjuk a paradicsomot és a zúzott fokhagymát, kissé összefőzzük.
A tésztát téglalap alakúra nyújtjuk, négybe vagy hatba vágjuk, megkenjük a paradicsomos raguval, sóval, borssal fűszerezzük, megszórjuk a zöld fűszerekkel. A padlizsánt felszeleteljük, mindegyik lepényre 2-3 szeletet rakunk, és előmelegített 180 fokos sütőben 15-20 perc alatt megsütjük.
Tipp: más zöldségekkel, akár gombásan és sajtosan is készíthetjük. Mélyhűtött vajas tésztával is elkészíthetjük. 

Nincsenek megjegyzések: