2013. november 28., csütörtök

Gnocchi áfonyaszósszal




Hozzávalók 4 személyre:
20 dkg fekete áfonya, 3 dkg vaj, 1 evőkanál cukor, 2 dl tejszín, 1 evőkanál liszt, só
Elkészítése:
A szószhoz az áfonyát a vajon megpároljuk, cukorral és csipet sóval ízesítjük. A tejszínt a liszttel elkavarjuk, majd besűrítjük vele a mártást. A kifőzött gnocchival tálaljuk.

2013. november 27., szerda

Narancsos sütemény mascarponekrémmel




Hozzávalók:
A tésztához: 3 tojás, 1 narancs , 7 dkg vaj, 14 dkg porcukor, 7 dkg liszt, 7 dkg étkezési keményítő, 1 citrom leve, 1 teáskanál sütőpor, csipet só.
A krémhez: 10 dkg mascarpone, 2 dl tejszín, 7-10 dkg porcukor, 1 zöldcitrom leve és héja.
Elkészítése:
A lisztet összevegyítjük a keményítővel, a sütőporral és a narancs lereszelt héjával.
A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját kikavarjuk a cukorral és a puha vajjal, fellazítjuk a narancs és citrom levével, majd belekavarjuk a lisztes keveréket. A tojásfehérjét csipet sóval kemény habbá verjük, óvatosan a tésztába forgatjuk. A masszát alaposan kikent, lisztezett gyümölcstorta formába simítjuk, majd előmelegített 180 fokos sütőben megsütjük.
A krémhez a mascarponét csomómentesre kavarjuk a porcukorral és a zöldcitrom levével. 
A tejszínt kemény habbá verjük, összekavarjuk a krémmel és a zöldcitrom héjával. A kihűlt piskótára kenjük a krémet, majd tálalás előtt hagyjuk néhány órát állni.

Karácsonyi tojáslikőr




Hozzávalók:
5 tojássárgája, 12 dkg porcukor, 2 dl tejszín, 1 dl fehér rum, 2 teáskanál vaníliaaroma.
Elkészítése:
Kézi mixer segítségével a tojássárgáját krémesre kavarjuk a porcukorral, hozzáadjuk a tejszínt, ekkor együtt 6-7 percig keverjük. Beleöntjük a rumot meg a vaníliaaromát, és további 2-3 percig keverjük. Lehűtve kínáljuk.

Csirkemelles-sonkás gnocchi




Hozzávalók 4 személyre:
30 dkg csirkemell, 10 dkg füstölt sonka, 10 dkg reszelt sajt, 2 dl tejszín, 1 cikk fokhagyma, 5 dkg vaj, petrezselyemzöld, só, bors.
Egy adag gnocchi tészta
Elkészítése:
A csirkemellet és a sonkát csíkokra vágjuk, majd vajban megpirítjuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, sózzuk, borsozzuk. Amikor a hús megpuhult, felöntjük tejszínnel, megszórjuk az apróra vágott petrezselyemzölddel. A tésztát enyhén sós vízben megfőzzük, leszűrjük. Egy tűzálló tálban összekeverjük a szósszal, megszójuk reszelt sajttal, és azonnal tálaljuk. Csípős paprikát is kínálhatunk mellé.

Gnocchi vagy krumplinudli




Hozzávalók 4 személyre:
1 kg krumpli, 1 tojás, 25-30 dkg liszt, dió nagyságú vaj, só.
Elkészítése:
A megmosott krumplit héjában megfőzzük, meghámozzuk, és krumplinyomón áttörjük. Hagyjuk kihűlni. Deszkára borítjuk, mélyedést vájunk a közepébe, beleütjük a tojást, megsózzuk, majd hozzágyúrjuk vajat és a lisztet. Amikor a tészta jól összeállt, 5-6 részre osztjuk, kb. 1,5 cm-es hengereket sodrunk belőle, lisztezett késsel egyforma nudlikat vágunk a hengerekből. Villával mindenik nudliba bordát nyomunk, lisztezett deszkán szétterítjük, 10-15 percet pihentetjük. A nudlikat forrásban lévő sós vízben kifőzzük, amikor feljönnek a víz tetejére készen is vannak. A tűzhelyet takaréklángra állítjuk, és további 5 percet ázni hagyjuk. Ha forrni kezd a víz, öntsünk bele egy pohár hideg vizet. Leszűrjük és tálra tesszük. Soha ne öblítsük le, mert nem tapad rá jól a mártás, és az ízéből is veszít!
Bármilyen mártást kínálhatunk mellé, édeset és húsosat, de olvasztott vajjal és juhtúróval összevegyítve is kiváló fogás.

Csirkemelles rakott krumpli



Hozzávalók 4 személyre:
1 kg héjában főtt krumpli, 0,5 dl olaj, 30 dkg pulykamell (csirkemell), 1 sárgarépa, 10 dkg zeller, só, őrölt bors, 2 cikk fokhagyma, 3 dl tejföl, petrezselyemzöld a szóráshoz. A tepsi kikenéséhez , beszórásához: vaj, zsemlemorzsa.
Elkészítése:
A sárgarépát és a zellert meghámozzuk, majd a sós vízben roppanósra főzzük, lecsepegtetjük. A héjában főtt krumplit meghámozzuk, vékony karikákra vágjuk. A pulykamellet sóval borssal befűszerezzük, rárakjuk a zúzott fokhagymát, jól összekavarjuk, és zsírban vagy vajban mindkét oldalát megsütjük. Nem szabad kiszárítani. Egy tűzálló tálat kivajazunk, megszórjuk zsemlemorzsával, beleszórjuk a csíkokra vágott sárgarépa és zeller egy részét, erre jön a feldarabolt pulykamell, majd a karikára vágott krumplival folytatva  lerétegezzük. Megszórjuk petrezselyemzölddel,  meglocsoljuk tejföllel, és sütőben 15-20 perc alatt kissé megsütjük.

2013. november 22., péntek

Sonkás-sajtos palacsinta


Hozzávalók:
20 dkg nyers füstölt sonka (lehet más is), 25 dkg reszelt sajt, friss bazsalikom, metélő vagy újhagyma, kevés őrölt bors, vaj.
Egy adag palacsinta
Elkészítése:
A palacsintákra helyezzük a sonkaszeleteket, megszórjuk reszelt sajttal és apróra vágott zöld fűszerekkel, kissé megborsozzuk, majd felcsavarjuk. Egy tűzálló tálat kivajazunk, szorosan egymás mellé rakjuk a megtöltött palacsintákat, megszórjuk reszelt sajttal, és előmelegített 170 fokos sütőben kb. 10 perc alatt megsütjük.
Tipp: ehhez a palacsintához nagyon jól illik egy paradicsomsaláta.

Palacsintatészta
Hozzávalók (kb. 20 darabhoz):
25 dkg liszt, 2 tojás, 2 evőkanál olaj, 3 dl tej, 2 dl ásványvíz, csipet só, 1-2 evőkanál olaj a palacsintasütő kenéséhez. 
Elkészítése:
A tojásokat az olajjal egy habverővel elkavarjuk, majd fokozatosan belekavarjuk a lisztet, a tejet és a sót, sima masszát keverünk belőle, majd az ásványvízzel hígítjuk. A palacsintasütőt felforrósítjuk, kiolajozzuk, merőkanalanként beleadagoljuk a masszát, mindkét oldalukon megsütjük a palacsintákat, majd ízlés szerint megtöltjük.

2013. november 19., kedd

Linzerkarika




Hozzávalók: 
30 dkg liszt, 20 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 1 tasak sütőpor, 2 tasak vaníliás cukor, 1 db tojássárgája, reszelt citromhéj , csipet só
továbbá: baracklekvár, darát dió, porcukor
Elkészítése:
A vajat a liszttel elmorzsoljuk, majd a többi hozzávalóból linzertésztát gyúrunk, 3 - 4 mm vastagságúra nyújtjuk, és kör alakú szaggatóval kiszaggatjuk, majd minden második karika közepét egy kisebb szaggatóval kiszúrjuk.  Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük és 180 fokon pár perc alatt megsütjük.
A diós linzerhez a lyukas karikákat megkenjük felvert tojásfehérjével, majd cukros dióba mártjuk és úgy sütjük.
A megsült linzerkarikákat baracklekvárral összeragasztjuk.

2013. november 17., vasárnap

Vaníliakrémes sütemény




Hozzávalók:
a tésztához: 45 dkg liszt, 15 dkg cukor, 2 evőkanál méz, 1 tojás, 3 dkg vaj, 2 evőkanál tej, 1 kávéskanál szódabikarbóna vagy 1 teáskanál sütőpor, csipet só.
a krémhez: 20 dkg vaj, 15 dkg porcukor, 4 dl tej, 4 evőkanál búzadara (gríz), 2 tasak vaníliás cukor. Finom pikáns lekvár (barack, ribizli), a szóráshoz porcukor.
Elkészítése:
A tésztához a cukrot a tojással, a mézzel, és a vajjal egy tálban gőz fölött összeolvasztjuk, majd kb. 5 percig főzzük. Melegen belekavarjuk a szódabikarbónát, csipet sót, és a lisztet. Deszkára tesszük, és jól összegyúrjuk, majd 30 percet pihentetjük. A tésztát 4 részre osztjuk, egyenként kinyújtjuk, és zsírozott tepsi hátán, előmelegített 190 fokos sütőben pár perc alatt megsütjük. A krémhez a tejet a vaníliás cukorral felforraljuk, lassan belekavarjuk a darát, sűrű krémmé főzzük, majd kihűtjük. A vajat a porcukorral habosra kavarjuk, a kihűlt krémet kanalanként hozzávegyítjük. A krémet két részre osztjuk, az egyik lapot megkenjük a krém felével, ráhelyezzük a következő lapot, ezt megkenjük lekvárral, a harmadik lapra rákenjük a maradék krémet, majd az utolsó (a legszebb) lap következik. A tésztát állni hagyjuk másnapig, ekkor megszórjuk vaníliás porcukorral, és felszeleteljük.

2013. november 14., csütörtök

Fasírt áfonyaszósszal


Hozzávalók 4 személyre:
60 dkg vegyes darált hús, 2 tojás, 2 szelet kenyér, 1 hagyma, 2-3 cikk fokhagyma, só, bors, pirospaprika, petrezselyemzöld, kevés tej, olaj a sütéshez
az áfonyaszószhoz: 20 dkg fagyasztott áfonya, 3 dkg vaj, 1 evőkanál cukor, 2 dl tejszín, 1 evőkanál liszt, só
Elkészítése:
A kenyeret kb. 10 percig tejbe áztatjuk, jól kinyomkodjuk. A hagymát összevágjuk, kevés olajon üvegesre pároljuk. A darált húst egy tálba tesszük, összekeverjük a kinyomkodott kenyérrel, hozzáadjuk a párolt hagymát, a tojást, és a zúzott fokhagymát. Sóval, borssal, pirospaprikával fűszerezzük, jól összedolgozzuk, belekavarjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet. Olajas kézzel kisebb gombócokat formázunk és forró olajban néha megforgatva megsütjük. Konyhai papírtörlővel bélelt tálba kiszedjük, így leitatjuk a fölösleges olajat a fasírtgolyókról.
A szószhoz az áfonyát a vajon megpároljuk, cukorral és csipet sóval ízesítjük. A tejszínt elkavarjuk a liszttel, majd besűrítjük vele a mártást. Fasírttal és krumplipürével tálaljuk.

A fasírtgolyót hidegen és melegen egyaránt fogyaszthatjuk, körettel vagy szósszal is kiváló. Érdemes kipróbálni a már megszokott paradicsomszósz helyett az áfonyás változatot is. Az áfonyaszószt főként vadhúsok mellé adják, de nagyon finom főtt marhahússal, vagy palacsintaöntetként is.
Fekete áfonya helyet használhatunk vörös áfonyát is, ekkor kicsit több cukrot használjunk.

2013. november 13., szerda

Nyúlpörkölt petrezselymes galuskával


Hozzávalók 4 személyre:
1-1,5 kg-os nyúl , 2 hagyma, 5 cikk fokhagyma, 1 evőkanál zsír, 1 zöld húsú paprika, 1 hámozott paradicsom, 2 sárgarépa, 1 teáskanál pirospaprika, só, bors.
Elkészítése:
A nyúlhúst feldaraboljuk, majd egy fazékban vizet forralunk és a húsra öntjük, 15-20 percig állni hagyjuk, ekkor leöntjük a vizet a húsról. A hagymát apróra vágjuk, és a zsíron aranysárgára pirítjuk. Hozzáadjuk a húst, megszórjuk a pirospaprikával meg az apróra vágott fokhagymával. Amikor a hús kifehéredik, beletesszük a csíkokra vágott paprikát,
és a kocára vágott paradicsomot, sózzuk, borsozzuk, és 2-3 evőkanál vizet öntögetve alá pörköljük, vigyázva, hogy le ne égjen. Amikor teljesen megpuhult, zsírjára pirítjuk, petrezselymes nokedlivel tálaljuk.

A körethez:
40 dkg liszt, 3 tojás, petrezselyemzöld, só. A tojásokat egy edényben összedolgozzuk a liszttel, sóval és annyi langyos vízzel, hogy közepes sűrűségű galuskatésztát kapjunk,
belekavarjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet. A tésztát galuskaszaggatóval, vagy teáskanállal lobogó, sós vízbe szaggatjuk, és amint a galuskák feljönnek a víz színére, leszűrjük. Sóval, borssal ízesítjük, majd a pörkölttel tálaljuk.

2013. november 12., kedd

Murokfőzelék bundás kenyérrel



Hozzávalók 4 személyre:
1 kg murok(sárgarépa), 4 cikk fokhagyma, 1 evőkanál zsír, 2 evőkanál liszt, 1 dl tej, 1 dl tejföl, házi ételízesítő, só, bors.
Elkészítése:
A murkot meghámozzuk, almareszelőn lereszeljük vagy vékony csíkokra vágjuk. A zsírt felolvasztjuk, beletesszük a zúzott fokhagymát, kissé megdinszteljük, hozzáadjuk a murkot, sóval, borssal, ételízesítővel fűszerezzük, majd fedő alatt puhára pároljuk. Néha a vizet pótoljuk, hogy ne süljön le. Amikor a murok megpuhult, zsírjára sütjük, megszórjuk a liszttel, és felengedjük a tejjel. Belekavarjuk a tejfölt, és néhány perc alatt összeforraljuk.
Köretként adhatunk hozzá bundás kenyeret, tükörtojást, fasírtot, kolbászt, vagy bármilyen krokettet.

2013. november 9., szombat

Darált hússal töltött palacsinta




Hozzávalók 4 személyre:
1 adag palacsinta, 50 dkg darált hús, 3 dl paradicsomlé, 1 hagyma, 2 cikk fokhagyma, 20 dkg reszelt sajt, bors, oregánó, bazsalikom, só, 1 kávéskanál cukor, olaj, vaj.
Besamelmártás: 5 dkg vaj, 1 evőkanál liszt, 2 dl tej, só, szerecsendió.
Elkészítése:
A hagymát apróra vágjuk, kevés olajon megpároljuk, majd hozzáadjuk a darált húst. Miután a hús kifehéredett, hozzáadjuk a paradicsomlevet meg a zúzott fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, majd kevés cukrot, oregánót, és bazsalikomot keverünk bele. Az egészet jól összeforraljuk.
A besamelmártáshoz a vajból és a lisztből világos rántást készítünk, majd felengedjük a tejjel, sóval meg szerecsendióval ízesítjük.
A palacsintákat megtöltjük a húsos raguval, és feltekerjük. Egy tűzálló tálat kivajazunk , belerakjuk a töltött palacsintákat, megszórjuk reszelt sajttal, és leöntjük a besamelmártással. Forró sütőben szép pirosra sütjük, majd forrón tálaljuk. 
Csípős paprikát kínálhatunk mellé.

Palacsintatészta

Hozzávalók (kb. 20 darabhoz):
25 dkg liszt, 2 tojás, 2 evőkanál olaj, 3 dl tej, 2 dl ásványvíz, csipet só, 1-2 evőkanál olaj a palacsintasütő kenéséhez. 
Elkészítése:
A tojásokat az olajjal egy habverővel elkavarjuk, majd fokozatosan belekavarjuk a lisztet, a tejet és a sót, sima masszát keverünk belőle, majd az ásványvízzel hígítjuk. A palacsintasütőt felforrósítjuk, kiolajozzuk, merőkanalanként beleadagoljuk a masszát, mindkét oldalukon megsütjük a palacsintákat, majd ízlés szerint megtöltjük.

2013. november 7., csütörtök

Sajtos kosárka

Az Erdélyi Konyha 2014-es Kalendáriumába megjelent sajtos kosárka, kitűnő tízórai vagy útravaló. A recept Laurától, egy román recept oldal szerzőjétől származik :)
Hozzávalók:
A tésztához: 50 dkg liszt, 1 tasak szárított élesztő, 7,5 dkg vaj, 3 dl tej, 1 teáskanál só, 1 teáskanál cukor.
A töltelékhez: 10 dkg tehéntúró, 15 dkg reszelt sajt, 5 dkg vaj, 10 dkg kecskesajt.
A kenéshez: 1 tojás
Elkészítése:
Az élesztőt a cukorral és 1 teáskanál liszttel elkeverjük, majd kevés langyos tejben felfuttatjuk. Amikor az élesztő megkelt, jól összegyúrjuk a sóval elvegyített liszttel, a vajjal és a tejjel, majd olajjal kikent tálba tesszük, és 30 percet pihentetjük. A tehéntúrót és a reszelt sajtot elkavarjuk a vajjal. Amikor a tészta megkelt, félujjnyi vastagságúra nyújtjuk, egyenletesen rákenjük a túrótölteléket, majd szorosan felcsavarjuk. 5 percet pihentetjük, ekkor újból tepsi nagyságúra nyújtjuk, és felcsavarjuk. Egy olló segítségével 1 cm-es távolságra félig bevagdossuk úgy, hogy az első és második vágás a tészta feléig, majd a harmadik bevágásnál elvágjuk a tésztát. A tészta szélső végeit lefektetjük, hogy kis kosárka formákat kapunk. 15 percet pihentetjük, megkenjük felvert tojással, és minden kosárkára (a füle mellett vagy kétoldalt) egy-egy kocka kecskesajtot rakunk. Sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk, előmelegített 180 fokos sütőben kb. 25 perc alatt megsütjük. 



Csirkés gombás palacsinta


Hozzávalók 4 személyre:
50 dkg csirkemell, 20 dkg gomba, 1 hagyma, 1 kisebb paprika, 2 cikk fokhagyma, 2 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, 2 evőkanál olaj, pirospaprika, só, bors, petrezselyemzöld.
Elkészítése:
A hagymát felaprítjuk, az olajon üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a csíkokra vágott paprikát, kissé összepirítjuk, majd beletesszük a kockára vágott csirkemellet. A húst fehéredésig pirítjuk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk pirospaprikával és a zúzott fokhagymával. Kevés vizet öntünk alá, és puhára főzzük. Amikor a hús megpuhult hozzáadjuk az apróra vágott gombát, majd készre főzzük. A tejfölt a liszttel csomómentesre kavarjuk, besűrítjük vele a csirkemellet. Megszórjuk apróra vágott petrezselyemzölddel. A palacsintákra halmozunk a húsraguból, majd petrezselyem- vagy zöldhagymaszárral batyuvá kötjük össze. Kevés szószt kanalazunk a tányérra, ráhelyezzük a batyukat, és forrón tálaljuk.
Tipp: csirkehús helyett sertés- vagy vadhúsból is készíthetjük.


Palacsintatészta
Hozzávalók (kb. 20 darabhoz):
25 dkg liszt, 2 tojás, 2 evőkanál olaj, 3 dl tej, 2 dl ásványvíz, csipet só, 1-2 evőkanál olaj a palacsintasütő kenéséhez. 
Elkészítése:
A tojásokat az olajjal egy habverővel elkavarjuk, majd fokozatosan belekavarjuk a lisztet, a tejet és a sót, sima masszát keverünk belőle, majd az ásványvízzel hígítjuk. A palacsintasütőt felforrósítjuk, kiolajozzuk, merőkanalanként beleadagoljuk a masszát, mindkét oldalukon megsütjük a palacsintákat, majd ízlés szerint megtöltjük.

2013. november 2., szombat

Céklás hagymakrémleves


Hozzávalók 4 személyre:
1 kisebb cékla, 2-3 hagyma, 2 cikk fokhagyma, 2 krumpli, 1 evőkanál vaj, 2 dl tejszín, 1 evőkanál liszt, házi ételízesítő, só, bors, pirított kenyérkocka.
Elkészítése:
A céklát és a krumplit meghámozzuk, kockára vágjuk. A hagymát és a fokhagymát felaprítjuk, majd a vajon kissé megpároljuk. Beletesszük a céklát, kissé megfuttatjuk a hagymával, felöntjük vízzel. Hozzáadjuk a krumplit, ételízesítővel, sóval, borssal fűszerezzük, és megfőzzük. A levest botmixer segítségével pépesítjük, belekeverjük a liszttel elkevert tejszínt, kissé összeforraljuk. Pirított kenyérkockával tálaljuk.

Rántott csirkeszárny sütőben


Hozzávalók 4 személyre:
1 kg csirkeszárny, 3 tojás, liszt, 15-20 dkg kukoricapehely vagy zsemlemorzsa, só, bors.
Elkészítése:
A csirkeszárnyakat megtisztítjuk, megmossuk, a végeket levágjuk, majd kettévágjuk az alsó-felsőt, és sóval, borssal fűszerezzük. 
A kukoricapelyhet kissé elmorzsoljuk, összevegyítjük a zsemlemorzsával. 
A csirkeszárnyakat beleforgatjuk a lisztbe,  a tojásba, majd a kukoricapehelybe, sütőpapírral
bélelt tepsibe rakjuk, és előmelegített 180 fokos sütőben megsütjük. A csirkeszárnyak mellé hasábra vágott krumplit is tehetünk, így együtt 20-30 perc alatt elkészül.