2010. július 7., szerda

Marhapörkölt túrós csuszával

Hozzávalók:
1 fej vöröshagyma
60 dkg marhalapocka
2 ek paradicsompüré
2 db paradicsom
1 db paprika
3 ek fűszerpaprika
3 ek olaj
1 dl száraz vörösbor
só, bors
A hagymát apróra vágjuk, kevés olajon megdinszteljük, a húst felkockázzuk, hozzáadjuk a hagymához, kevés vizet öntünk rá, és főzni kezdjük, hozzáadjuk a paradicsompürét, a kockára vágott paradicsomot és paprikát, majd ízesítjük sóval, borssal. Mikor a hús megpuhult, megszórjuk fűszerpaprikával. Ezután hozzáöntünk egy kevés vörösbort, majd újra felforraljuk. Az elkészült tésztát tányérra rendezzük, meglocsoljuk a megmaradt tejföllel elkevert túróval, majd mellé tálaljuk az elkészült pörköltet. A túrós csuszát megszórjuk a ropogósra pirult szalonnával.


Túrós csusza

Nagy lábosban kifőzzük a tésztát, közben kisütjük a szalonnákat. A túrót villával áttörjük, összekeverjük a tejföllel, majd beletesszük a kisült szalonnát is.
A lecsepegtetett kifőtt tésztát beletesszük egy nagyobb jénai tálba , ráöntjük a túrós keveréket, átforgatjuk, majd sütőben 180 fokon 40 percig sütjük. Akkor jó, ha még nem száradt ki teljesen, de már megpirult egy kicsit a tészta széle.

9 megjegyzés:

Bianka írta...

Pont méra terveztem. Nagyon guszta

Ottis írta...

Hát egy adag túrós csuszára nagyon fáj a fogam! Hamarosan készítek én is .-) Jó lett a kép!

Chef Viki írta...

Nálunk is ez volt műsoron hétvégén - csirkéből!

Isteni :-)

iri írta...

Ez nagyon vonzo!

Gyöngyi írta...

Mindkettőt szeretem, szeretjük, de külön-külön. El nem tudom képzelni együtt, de mint tudjuk, az ízlések és pofonok különbözők:)

Jutka írta...

Nagyon finom így együtt is, érdemes kipróbálni :)

trendo írta...

Ennek a receptcsaládnak a klasszikus tagja a Dorozsmai molnárponty, ahol a halpaprikás túrúscsuszaágyon hever és "párnája" a jóféle erdei gomákból készült pörkölt. Én mostanában csirkepaprikást szoktam túróscsuszával összeházasítani, mert a marha és sertés sajnos már nagyon nehéz a kényes bélesemnek :)
Sok sikert a blogodhoz, máskor is meglátogatlak! (De ez nem fenyegetés!:)
Trendo bátyó a Gastrodamustól

Jutka írta...

Köszi szépen, halpaprikást még sosem próbáltam. Azt hallottam, hogy a harcsából az igazi...erre fele nem divat :)

trendo írta...

Valóban harcsából az igazi, de lehet másból is készíteni. :)