2010. október 24., vasárnap

Barackos túrótorta



Hozzávalók
A piskótához:

A tejszínkrémhez:

  • 9 dkg porcukor
  • 2 db tojássárga
  • 35 dkg tehéntúró
  • 1 db vaníliarúd belseje
  • 1 db citrom reszelt héja
  • 5 dl alaposan behűtött habtejszín
  • 10 g lapzselatin
A díszítéshez:

  • ribizli, barack, vagy málna
Elkészítése:
Először előkészítünk egy kb 23 cm átmérőjű kapcsos tortaformát, és két csík szilikonos sütőpapírral kibéleljük úgy, hogy a papírok a karika pereménél magasabbak legyenek. A piskótalapot a forma aljába tesszük. Elkezdjük készíteni a krémet. A krém összetevőit a tejszín és a lapzselatin kivételével alaposan összekavarjuk. A tejszínhabot kemény habbá verjük. Ezután lassú mozdulatokkal a túrós alapot a tejszínhabhoz keverjük. A lapzselatinra már korábban - két-három perce - vizet kellett öntenünk, erről most leöntjük a vizet, egy edénybe tesszük, és a lehető legkisebb hőfokon felolvasztjuk folyamatosan kevergetve azt - ez kb 10-20 másodpercet vesz igénybe. Vékony sugárban, folyamatos keverés mellett keverjük a zselatint a túrós krémhez. Ügyeljünk, hogy a zselatint jól eloszlassuk a krémben, betöltjük a tortát. A kibélelt tortakarikában lévő lapra tesszük az összes krémet, és elsimítjuk a tetejét. Két-három órára hűtőbe tesszük a tortát. Ha kihűlt, megrakjuk a friss gyümölccsel. Levesszük róla a tortakarikát, majd a papírokat is lehúzzuk az oldaláról. A kész tortát forróvizes késsel szeletelhetjük. 

6 megjegyzés:

Ottis írta...

Habá most hétvégén nekünk is nagyon kijutott tortából ezért nem kívánom.De nagyon szeretem a túrótortát és a tiéd nagyon guszta .-)

mellissina2 írta...

A vasárnapi ebédünkhöz jól jött volna.

Juci írta...

Mi is szeretjük a túrótortát!
Nyam! Nyam! De fincsi!

Bianka írta...

Nagyon guszta, igazán finom lehet

Dia írta...

Barack és túró bármikor!

Terike írta...

Én már rég ettem túrótortát és most megkívántam! Hétvégén megcsinálom. Nagyon jól néz ki, mutatós torta!

Pástétom lestyánnal és aszalt szilvával

Hozzávalók: 20 dkg sertés májkrém, 5 dkg vaj, pár szál friss lestyánlevél, 2-3 szem aszalt szilva (elhagyható), só, bors, friss baget...