2009. június 1., hétfő

Epres túrótorta


Tésztához: 5 tojásból a szokott módon piskótát sütünk.
Mikor kihűlt,vágjuk fel 3 egyforma,vízszintes darabra.

Tisztítsuk meg az epret(60 dkg), a felét vágjuk apróra.
Verjük fel a tejszínt(4 dl), a túrót(50 dkg) keverjük simára a cukorral(7 dkg), adjuk hozzá a tejszínt is.
A krém 1/3-át tegyük félre. Az apróra vágott epret adjuk a maradék túrókrémhez. kevés cukor + vízből szirupot főztem, tettem bele vaníliacukrot is, azzal locsoltam meg a lapokat, így nem lesz száraz.
A krém felét kenjük az egyik piskótalapra,tegyük rá a második lapot,és azt is kenjük meg a krémmel,majd jöhet a harmadik piskóta is. A félretett túróval kenjük meg a torta tetejét,a maradék epret pedig osszuk el rajta.
Én csak tejszínhabbal vontam be.

Legalább 1órára tegyük hűtőbe.

5 megjegyzés:

Nyárády Károly írta...

Hogy lehet így fogyózni, de legalább tartani a vonalainkat?
Már rég akartam írni, mindenkinek van valaki csábító ördöge, és én sem vagyok kivétel!
Ha más is olvasgatja blogodat otthonról, (khmmm) akkor tisztázzam most rögtön, hogy a hasamra gondoltam és csakis arra!!!!!!!
Süssünk-főzzünk, aztán majd lesz valahogy!
Várom a következő receptet, előre nyálazok! :-D Hhmmmm!

Jutka írta...

Na igen...nekem is az ördögöm a receptek..azokat eltom nézegetni akár napokig is..na persze a sütés-főzést nem pótolja, szerencsés embernek mondhatom magam..ugyanis csak a kedvemre valókat főzöm..és ehetem is..még a mérleg sem mutat többet..sokak rosszallására is :)
Nem mindig van kedv..vagy idő fotózni is, sztem a következő is egy epres torta lesz, az majd az öcsém szülinapjára :)
Így kell még várnod
de köszi, h benézel
üdv. Jutka

Alíz írta...

Szia Jutka,

szeretem olvasgatni a blogodat. Ugye tudod? :) Most azonban van egy kis meglepim a számodra, remélem, nem veszed rossz néven. Pillants be hozzám!

Kati írta...

Nálam bizony az a fránya mérleg még azt is "megmutatja", amit meg sem ettem ;-), így marad a nyáladzás.
Gyönyörű lett!!! :-)

Garffyka írta...

Ez a torta maga a csábítás! :-), ízre is, kinézetre is.
Akárkinek is készült, biztos nagyon örült neki.