2021. június 17., csütörtök

Bakonyi sertésszelet galuskával

 


Hozzávalók 4 személyre:

8 szelet csont nélküli sertéskaraj, 20 dkg erdei csiperke, 1-1 zöldpaprika és paradicsom, 1 nagy hagyma, 1-2 cikk fokhagyma, só, bors, 3-4 evőkanál liszt, olaj, 1 evőkanál vaj, kevés pirospaprika, 1 dl tejföl, petrezselyemzöld finomra aprítva.

Elkészítése:

A gombákat megtisztítjuk, nem túl vékonyan felszeleteljük. A zöldpaprikát és a paradicsomot megmossuk, csíkokra vágjuk. A hagymát meg a fokhagymát megtisztítjuk, a hagymát apróra vágjuk. A hússzeletek felső szegélyén lévő zsírréteget 3-4 helyen bevagdossuk, hogy sülés közben ne húzza össze a húst. Bedörzsöljük sóval és frissen őrölt borssal, lisztbe forgatjuk. Egy nagyobb serpenyőben átsütjük a gombákat, majd kiszedjük. Felforrósítjuk a vajat, a hússzeleteket mindkét oldalukon elősütjük, félretesszük. A visszamaradt zsiradékban megpároljuk a felaprított hagymát, a zöldpaprikát és a paradicsomot, 3-4 percig pirítjuk. Lehúzzuk a tűzről, megszórjuk pirospaprikával, hozzáadunk 1 dl vizet, az áttört fokhagymát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, felforraljuk, és visszatesszük a hússzeleteket. Fedő alatt, mérsékelt tűzön 35-40 perc alatt puhára pároljuk (az elfőtt levet kevés vízzel pótoljuk). Belekavarjuk a tejfölt, és az elősütött gombát, összeforraljuk, ha szükség fűszerezzük. Előmelegített tálra rendezzük, megszórjuk petrezselyemzölddel, és galuskával vagy párolt rizzsel tálaljuk.

A körethez: 40 dkg liszt, 3 tojás, petrezselyemzöld, só. A tojásokat egy edényben összedolgozzuk a liszttel, sóval és annyi langyos vízzel, hogy közepes sűrűségű galuskatésztát kapjunk, belekavarjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet. A tésztát galuskaszaggatóval vagy teáskanállal lobogó sós vízbe szaggatjuk, és amint a galuskák feljönnek a víz színére, leszűrjük.

EK. 2021.június

Nincsenek megjegyzések: