2010. március 3., szerda

Narancsos-mézes csirkemell


Már nagyon régóta terveztem, hogy megfőzzem, végül Alíz adta az ötletet. Így hétvégén én is elkészítettem, nagyon, nagyon szeretjük.

Hozzávalók:
3 nagyobb filézett csirke vagy pulykamell
2-3 édes narancs
szójaszósz
méz
bors
őrölt gyömbér, chili
balzsamecet(elhagyható)
kukoricakeményítő
olaj
2 gerezd fokhagyma
Elkészítése:
A csirkét megtisztítom, feldarabolom, és kevés forró olajon pirítani kezdem.
Amíg pirul az alja, a tetejét meglocsolom szójaszósszal és kevés balzsamecettel, és a már enyhén megsült felére kiskanálnyi mézet teszek (erre a legtökéletesebb a már kissé megcukrosodott fajta), majd gyömbérrel megszórom, utána frissen őrölt bors, kevés chili következik. Leheletnyi fokhagymát is rakok rá, de nem muszáj. Addig kavargatom, amíg a külseje jó pirosra sül, utána öntöm fel 2 narancs levével, és gyenge lángon főzöm 5-8 percig, még 1-1 kanál mézzel és borssal pirítottam.
Ezután egy kevés kukoricakeményítővel besűrítettem és rizzsel tálaltam.

2 megjegyzés:

Alíz írta...

:))))))))))) Na erre a fiam rettentően büszke lesz. :) Most látom, hogy Te is neveztél az EBT-re. Holnap mielőtt indulnék Csikba majd rád fogok szavazni, mert ma már Ottisra szavaztam egyet és nem enged a rendszer még egyet szavazni. :)

Andi írta...

Olyanokat főzöl mostanában....el áll a szavam!
Ezt is szeretem.... :-)