2016. december 11., vasárnap

Karácsonyi csokoládés fatörzs


Hozzávalók a piskótához:
5 tojás, 10 evőkanál cukor, 5-5 evőkanál liszt + étkezési keményítő, 5 evőkanál víz, 1 teáskanál sütőpor, citromlé, csipet só;
a krémhez:
1 tasak csokoládé ízű pudingpor, 2 evőkanál kakaó, 10-12 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 2,5 dl tej, 10 dkg étcsokoládé, 5 dkg vaj, 25 dkg krémsajt (mascarpone);
továbbá: marcipánfigurák, virágok, mentalevél.
Elkészítése:

A piskótához habosra kavarjuk a tojássárgáját a cukorral, utána hozzáadjuk a vizet, a lisztet meg a kevés citromlével felfuttatott sütőport, végül pedig a kevés sóval kemény habbá vert tojásfehérjét. Sütőpapírral bélelt gáztepsibe öntjük, 180 fokon 20-30 perc alatt megsütjük. Nedves konyharuhára borítjuk, melegen felcsavarjuk, hagyjuk kihűlni. A krémhez a pudingport a tejjel, a kakaóval és a kétféle cukorral megfőzzük, belekavarjuk a csokoládét meg a vajat, kihűtjük. Amikor a krém teljesen kihűlt, kézi mixerrel belekavarjuk a krémsajtot. A krémből keveset (kb. egyharmadát) félretesszük a rolád bevonásához. A piskótát óvatosan kiterítjük, megkenjük a krémmel, majd óvatosan felcsavarjuk, kívül bekenjük a félretett krémmel, villával megmintázzuk, hagyjuk jól megdermedni. Ekkor ferdén 2 darabot levágunk a roládból és kétfelől a törzséhez helyezzük. Marcipánfigurákkal, virágokkal vagy tejszínhabbal díszítjük.
KK. 2016. december

Nincsenek megjegyzések: